NB II: Zsóri Dániel Budafokon kezdte meg a felkészülést

K. R. ZS.K. R. ZS.
2024.01.04. 08:22
null
Zsóri Dániel Budafokon kezdte a felkészülést (Fotó: Árvai Károly)
Szerda délután tartotta a téli pihenés utáni első edzését a Budafoki MTE NB II-es labdarúgócsapata. A klub beszámolója szerint a szünet alatt nem csak a keretben történtek változások: Nikházi Márk is csatlakozott az egyesülethez másodedzőként, az MTK játékosa, a Puskás-díjas Zsóri Dániel pedig a XXII. kerületieknél kezdte a felkészülést.

 

A klub honlapján jelentették be, hogy Burányi Tamás helyett – aki az NB III-ban szereplő Komárom vezetőedzője lett – Nikházi Márk a Budafok új másodedzője, Erős Gábor vezetőedző segítője.

A 34 éves Nikházi játékosként az MTK, a Diósgyőr, a Paks és a Siófok együttesében is szerepelt. A-licences képesítését hét évvel ezelőtt szerezte meg, azután főként utánpótláscsapatokkal foglalkozott, az utóbbi időben azonban az NB II-es Siófok másodedzőjeként dolgozott.

„Nagyon örülök, hogy Budafokra szerződtem, a vezetők és a futballisták közül is többekkel együtt játszottam. Családias, hangulatos környezetbe kerültem, bízom benne, hogy hasznára lehetek a csapatnak és én is minél többet tanulhatok. Jó lehetőségnek tartom, hogy Erős Gáborral dolgozhatok” – nyilatkozta Nikházi megérkezését követően.

A Budafok játékoskeretében is számos változás történt. A klub féléves kölcsönszerződést kötött a Kisvárda 20 éves támadójával, Czérna Erikkel, aki így Erős Gábor csapatát segíti majd a tavaszi szezonban. A második csapatból a 19 éves belső védő, Szöllösi Gergely és a 17 éves kapus, Ecseri Máté került be a keretbe.

Továbbá próbajátékra érkezett az Újbudától Jakab Csaba és Budafokon kezdte el felkészülését a klub korábbi játékosa, a Puskás-díjas Zsóri Dániel, aki jelenleg az MTK futballistája. Kocsis Bencét, aki az őszi szezonban kölcsönben szerepelt a csapatban, visszarendelte a Paks.

A megújult együttes január 13-ig otthon készül, majd egy hétre Mezőkövesdre utazik edzőtáborba.

Legfrissebb hírek

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
7 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
8 órája

Sokáig semmi, majd gólváltás a hajrában – ikszelt a Mezőkövesd és az Ajka

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 18:59

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 17:37

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 19:52

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 11:54

Gólzápor a Szőnyi úton, a BVSC ötször, a Soroksár kétszer talált a kapuba

Labdarúgó NB II
2026.10.12. 21:35

Négy kiállítás Csákváron, vesztett állásból nyert a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 16:55