A Siófok megszakította a Honvéd sorozatát

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2024.02.25. 13:50
A fővárosból is elhozta a pontokat a Siófok (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB II 22. fordulójában a Siófok Németh Barnabás tizenegyesből szerzett góljával 1–0-ra győzött a Honvéd otthonában.

 

LABDARÚGÓ NB II
22. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD–BFC SIÓFOK 0–1 (0–0)
Budapest, Bozsik Aréna, 2225 néző. Vezette: Molnár Attila (Kovács Gábor, Vörös Dániel)
HONVÉD: Tujvel – Kovács N., Kálnoki-Kis, Szabó A., Benczenleitner – Keresztes N., Adorján, Holman – Kerezsi (Bocskay, 84.), Bobál G., Simon B. (Lőrinczy, 71.). Vezetőedző: Csertői Aurél
SIÓFOK: Winter – Varjas Z., Hegedűs J., Vékony – Major G., Gyurkits (Kovács B., 77.), Posztobányi (Nemes, 77.), Kitl M., Varga B. – Németh B. (György N., 90+1.), Dénes Cs. (Tóth B., 85.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
Gólszerző: Németh B. (70. – 11-esből)
MESTERMÉRLEG
Csertői Aurél: – Ilyen az edzők sorsa, próbáljuk megmagyarázni a sikertelenséget… Eljutottunk kapufáig, lécig, kihagytuk a kihagyhatatlant. Az utolsó negyedórában fejetlenül játszottunk, ilyen meccset nem szabad elveszíteni.
Dragan Vukmir: – Amit megbeszéltünk, megvalósítottuk. Felkészültünk a Honvédból, azt kaptuk, amire számítottunk. Ikszes meccset játszottunk, de mi szereztük meg a három pontot érő gólt.

Egyetlen gól döntötte el a három pont sorsát (Fotó: Földi Imre)

ÖSSZEFOGLALÓ

Hét mérkőzés óta veretlen volt a Honvéd a Siófok elleni bajnoki előtt, ám ebből ötször is döntetlent játszott, így nem tudott elmozdulni a középmezőnyből. A Balaton-partiak jól kezdték a tavaszi szezont, a Tiszakécskének és a Kazincbarcikának is hármat gurítottak, és a fővárosban sem játszottak alárendelt szerepet. Ahogy várni lehetett, a házigazda többet birtokolta a labdát, de meddő mezőnyfölényben futballozott, az első fél órában nem forogtak veszélyben a kapuk. Aztán megélénkült a Honvéd játéka, mégis a Siófok találhatott volna be a szünet előtt, de Dénes Csanád közeli lövését Tomás Tujvel védte.

Kikapott a Honvéd a Siófoktól (Fotó: Földi Imre)

A fordulás után sem fokozódott az iram, és bár Bobál Gergely megszerezhette volna a vezetést, középre tartó lövésén kívül nem volt nagy helyzete Csertői Aurél együttesének. Igaz, a Siófoknak sem, de váratlanul tizenegyest harcoltak ki a vendégek, amelyet Németh Barnabás higgadtan értékesített. Mint később kiderült, ezzel el is döntötte a három pont sorsát, a Honvéd ugyanis nem tudott ritmust váltani, az agilisan játszó Benczenleitner Barna próbálkozásánál pedig a keresztléc segítette ki a Siófokot. Dragan Vukmir csapata sorozatban harmadik mérkőzését nyerte meg, míg a Honvéd-tábor elégedetlenségének adott hangot a lefújás után. 0–1

 

PERCRŐL PERCRE

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

Hiába duplázott Varga Barnabás, mégis Portugália nyert a Puskás Arénában

Magyar válogatott
2025.09.09. 22:44

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen Írországban

Magyar válogatott
2025.09.06. 22:42

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38

Djokovics két szetten át tartotta a lépést, de nem tudta megállítani Alcarazt a US Open elődöntőjében

Tenisz
2025.09.05. 23:45

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:54

Gálhidi György is büszke a nemzeti csapat újoncaira

Magyar válogatott
2025.09.05. 10:50
Ezek is érdekelhetik