Kuznyecov: Mindenki nagyon szeretné Győrben, hogy a csapat feljusson

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.25. 14:58
Kuznyecov Szergej (Fotó: Török Attila)
Kuznyecov Szergej, a Győri ETO labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint minden győri szurkoló álma, hogy az együttes visszatérjen az NB I-be.

„Soha nem kerestem a könnyű feladatokat. Reméljük, hogy meg tudjuk ezt oldani, mert tényleg mindenki nagyon szeretné Győrben, hogy a csapat feljusson és újra az élvonalban szerepeljen” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a 41 éves tréner, aki februárban vette át az ETO irányítását.

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.

„Kilenc forduló van még hátra a bajnokságból, de ennyire messzire nem nézünk, egyelőre a következő mérkőzésre, a Siófok elleni hazai találkozóra készülünk. Én mindig annak vagyok a híve, hogy mérkőzésről mérkőzésre haladjunk” – hangsúlyozta Kuznyecov Szergej.

Az edző beszélt diósgyőri menesztéséről is, ami elmondása szerint teljesen váratlanul érte, a tavaszi rajt előtt kellett mennie.

„Volt egy szurkolói ankét, amelyen őszintén válaszoltam a kérdésekre. Ezután másnap behívtak, és azonnali hatállyal felmondást adtak a kezembe. Ennyi a történet. Szeretném én is megtudni az okát” – fogalmazott a szakember, akinek sajtóhírek szerint azért kellett távoznia, mert sokszor figyelmen kívül hagyta a fiatalajánlást, de szerinte ez nem igaz. Kiemelte, kilenc fiatal játékos utazott el velük a spanyolországi edzőtáborba, és többen bizonyítási lehetőséget is kaptak.

„Én annak vagyok a híve, hogy nem dobjuk a mély vízbe a fiatalokat, amikor még nem állnak készen, mert ezzel nagy gondot lehet okozni. Szépen, óvatosan kell beépíteni a játékost, és ha készen áll, akkor lehet több lehetőséget adni neki” – közölte.

   
1. Nyíregyháza Spartacus25167251–21+3055
2. ETO FC Győr25153743–27+1648
3. Vasas FC25139353–23+3048
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia251112226–15+1145
5. Kozármisleny25126742–29+1342
6. Gyirmót FC Győr25811632–29+335
7. Soroksár SC2597927–30–334
8. FC Csákvár25961028–32–433
9. Budapest Honvéd2589829–28+133
10. Kazincbarcika2589826–29–333
11. Szombathelyi Haladás2589834–38–433
12. FC Ajka25941222–25–331
13. BVSC Zugló25861121–30–930
14. Budafoki MTE25761227–36–927
15. Pécsi MFC25691012–24–1227
16. BFC Siófok25661326–42–1624
17. Tiszakécske253101222–33–1119
18. Mosonmagyaróvár25251819–49–3011
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02
Ezek is érdekelhetik