NB II: immár hivatalos – Szekeres Tamás távozik a BVSC-től

S. B.S. B.
2024.04.25. 18:54
Lemondott Szekeres Tamás (Fotó: BVSC)
A labdarúgó NB II-ben 15. helyen álló BVSC a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Szekeres Tamás lemondott vezetőedzői tisztségéről, amit a klub vezetősége elfogadott.

Szekeres Tamás nem folytatja a munkát vezetőedzőként a BVSC-nél. A lemondás oka, hogy a zuglóiak az előző négy bajnokijukat elveszítették, így a kiesést jelentő 15. helyre csúsztak vissza a másodosztályban.

A tréner információink szerint hétfőn el is köszönt a futballistáktól. A klub honlapja már arról is beszámolt, hogy a hátralévő öt fordulóban ismét a csapat másodedzője, Kincses Ádám veszi át az irányítást. 

A játékosként hatszoros magyar válogatott Szekeres Tamás november végén vette át a zuglóiak irányítását, első mérkőzésén a csapat pontot szerzett a Honvéd vendégeként, majd a tavasszal stabilizálta a helyét a „vonal felett”, köszönhetően annak, hogy az első négy hazai meccsét megnyerte 2024-ben. Az utóbbi időszakban azonban nem jöttek az eredmények, ez vezetett Szekeres lemondásához.

Az újonc BVSC egyébként Urbán Flórián irányításával kezdte meg a bajnokságot, őt követte megbízott vezetőedzőként Kincses Ádám, majd november végétől Szekeres Tamás.

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: próbajátékosok is szerepet kaptak a Besiktassal szemben alulmaradó Gyirmótban

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 17:51

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a DVTK – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 20:56

MLSZ: ismét Margitai Zoltán lett az NB II-es bizottság elnöke

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 19:49

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 14:57

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.07.01. 23:31

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
2026.07.01. 22:08

Videoton: Amerikában bejegyzett cég nyerte a klub értékesítésére kiírt pályázatot

Labdarúgó NB II
2026.07.01. 11:24
Ezek is érdekelhetik