NB II: lemondott Szekeres Tamás a BVSC vezetőedzői posztjáról

F. B.F. B.
2024.04.22. 22:06
Már nem Szekeres Tamás a BVSC vezetőedzője (Fotó: Török Attila)
Szekeres Tamás lemondott a labdarúgó NB II-ben 15. helyen álló BVSC vezetőedzői tisztségéről, amit a klub vezetősége elfogadott – tudta meg a Nemzeti Sport.

 

A sportal.hu és a hunfoci.hu mellett a Nemzeti Sport is úgy értesült, hogy Szekeres Tamás nem folytatja a munkát vezetőedzőként a BVSC-nél. A lemondás oka, hogy a zuglóiak az előző négy bajnokijukat elveszítették, így a kiesést jelentő 15. helyre csúsztak vissza a másodosztályban.

A tréner információink szerint hétfőn már el is köszönt a játékosoktól, az aznapi edzést pedig Kincses Ádám korábbi megbízott vezetőedző, jelenleg másodedző irányította. Az, hogy ki lesz a továbbiakban az eddig 30 pontot szerző BVSC trénere, még nem tudni, a sportal.hu szerint nem kizárható, hogy a hátralévő fordulókban Kisteleki István szakmai igazgató irányítja a bennmaradásért küzdő csapatot, míg Szekeres más pozícióban marad a klubnál.

A játékosként hatszoros magyar válogatott Szekeres Tamás november végén vette át a zuglóiak irányítását, első mérkőzésén a csapat pontot szerzett a Honvéd vendégeként, majd a tavasszal stabilizálta helyét a „vonal felett”, köszönhetően annak, hogy az első négy hazai meccsét megnyerte 2024-ben. Az utóbbi időszakban azonban nem jöttek az eredmények, ez vezetett Szekeres lemondásához.

Az újonc BVSC egyébként Urbán Flórián irányításával kezdte meg a bajnokságot, őt követte megbízott vezetőedzőként Kincses Ádám, majd november végétől Szekeres Tamás.

 

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

A Kecskemét a hajrában csikarta ki a győzelmet a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:55

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00