NB II: súlyos arcsérülést szenvedett a 34-szeres válogatott középpályás

F. B.F. B.
2024.04.15. 13:35
Varga József súlyos arcsérülést szenvedett a vasárnapi, Szpari elleni bajnokin (Fotó: kbsc.hu)
A vasárnapi Kazincbarcika–Nyíregyháza NB II-es mérkőzés 77. percében a labdáért való küzdelem során Varga József összeütközött csapattársával, Szabó Balázzsal. Mindketten a földön maradtak, sőt, a barcikaiak 34-szeres válogatott középpályását hordágyon kellett levinni a pályáról – számolt be róla a klub Facebook-oldala.

Varga József súlyos arcsérülést szenvedett, mentő szállította kórházba, ahol a kivizsgálása azonnal elkezdődött – a klub szerint az már biztos, hogy törés is történt, de a további vizsgálatokat követően lesz pontos diagnózis, illetve akkor lehet megtudni, hogy pontosan mennyit kell kihagynia a középpályásnak.

A játékos sérülésekor egyébként nemcsak a hazaiak, hanem a Nyíregyháza teljes egészségügyi stábja azonnal és önzetlenül segített.

A 35 esztendős Varga József a télen távozott a DVSC-től és március elején írt alá a borsodiakhoz, akik – illetve pontosabban a DVTK is – hosszú távon, pályafutását befejezését követően is számolnak vele.

 

Legfrissebb hírek

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
2026.08.11. 21:12

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
2026.08.10. 09:20

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26