NB II: egy érkező és három távozó Békéscsabán

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.06.27. 20:22
Bora György (balra) 143 meccsen lépett pályára békéscsabai színekben (Fotó: 1912elore.hu)
A labdarúgó NB II újoncától távozott Bora György, Krnács Richárd és Szabó Csaba, érkezett viszont a csapathoz Szatmári István.

 

A Vasastól kölcsönbe érkező Uram János Békéscsabára igazolásáról már beszámoltunk, hozzá csatlakozott azóta Szatmári István, aki 2017 és 2019 között 70 bajnoki és 6 kupamérkőzésen már szerepelt lila-fehér színekben, valamint 22 gólt is szerzett. A 27 éves középpályás legutóbb Gyirmóton futballozott, bár hosszabb sérülés hátráltatta, de már újra játékra kész állapotban van.

„Egy hosszabb sérülésen vagyok túl, a felkészülés végére már ismét százszázalékos állapotban leszek, ezért megpróbálok minimum olyan teljesítményt nyújtani a jövőben, mint amikor legutóbb itt játszottam. Bízom benne, hogy a másodosztályú szerepléssel párhuzamosan ismét nő a szurkolók száma a lelátókon, és szeretném, ha a csapat mellé állnának, mert úgy érzem, nagy szükség lenne rájuk!” – nyilatkozta a 186 centiméter magas játékos.

Négy szezon után távozott viszont Bora György, aki lejáró szerződését nem kívánta meghosszabbítani – a 28 éves belső védő 143 mérkőzésen lépett pályára az Előre színeiben. Szintén eligazol a 27 esztendős kapus Krnács Richárd és a 28 éves védő Szabó Csaba, ráadásul mindketten az NB III újoncánál, a Tiszaföldvár SE csapatában folytatják pályafutásukat.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRÉNÉL
Érkezett: Szatmári István (Gyirmót FC Győr), Uram János (Vasas FC – kölcsönbe)
Távozott: Bora György (?), Krnács Richárd (Tiszaföldvár SE), Szabó Csaba (Tiszaföldvár SE)

 

 

Legfrissebb hírek

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
16 órája

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:20

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38