NB II: korábbi válogatott kerettagot szerződtetett a BVSC

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.07.15. 18:45
Pekár László (balra) – már a BVSC mezében (Fotó: BVSC-Zugló)
A labdarúgó NB II-ben szereplő BVSC-Zuglóban folytatja pályafutását a 31 éves középpályás, Pekár László.

 

Pekár László egy ideje már a BVSC-vel készül a következő szezonra, és ugyan a zuglói klub hivatalos bejelentést még nem tett, az MLSZ adatbankjában már látható, hogy a 31 éves játékos a fővárosi egyletben folytatja pályafutását.

A támadó középpályás Szolnokon nevelkedett, majd 15 évesen Kecskemétre került, ahol később az NB I-ben is bemutatkozott. Ezt követően játszott Nyíregyházán, a Puskás Akadémiában, Mezőkövesden, a Vasasban, legutóbb pedig Kazincbarcikán, ahol végül nem hosszabbította meg lejáró szerződését. Az élvonalban eddig 151, a másodosztályban 185 mérkőzésen lépett pályára.

Pekár korábban a magyar válogatott keretében is helyet kapott, 2015-ben Bernd Storck szövetségi kapitány meghívta a Norvégia elleni két Eb-pótselejtezős mérkőzésre.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BVSC-ZUGLÓNÁL
Érkezett: Bencze Márk (Tiszakécske), Erdélyi Benedek (Debreceni VSC – kölcsönbe), Pekár László (Kazincbarcika)
Távozott: Csenterics Adrián (MTK – kölcsönből vissza), Csősz Richárd (?), Deutsch Bence (Opus Tigáz Tatabánya), Horváth Roland (?), Ihrig-Farkas Sebestyén (Vasas FC – kölcsönből vissza, onnan ?), Kovács Benedek (?), Lénárt Gábor (?), Mucsányi Márk (Újpest FC – kölcsönből vissza?), Nagy József (?), David Nwachukwu (nigériai, Debreceni VSC – kölcsönből vissza?), Poór Patrik (?), Rabatin Richárd (?), Szemerédi Norbert (?), Tóth Milán (?)

 

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52