NB II: védőként és támadóként is bevethető játékost igazolt a Szeged

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.07.17. 12:04
null
Kurdics Levente Szegeden folytatja (Fotó: szeged-grosicsakademia.hu)
Az NB II-ben szereplő Szeged szerződtette Kurdics Leventét.

A Szeged a klub hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a 21 éves Kurdics Leventét. A ballábas játékos végigjárva a szolnoki utánpótláscsapatokat 17 évesen debütált az akkor még másodosztályú klubban. Szolnokon 60 NB II-es találkozón játszott, ezeken ötször volt eredményes. Az elmúlt két idényben a Kazincbarcikát erősítette, melynek színeiben szintén öt gólig jutott (54 mérkőzésen).

„Örülök, hogy itt lehetek Szegeden! Bízom benne, hogy sokat fejlődhetek majd a következő időszakban és egyúttal hozzájárulhatok a csapat sikeres szerepléséhez. Minden körülmény adott, a csapat és a szakmai stáb is jó benyomást tett rám. Bal oldali szélső védőként érkeztem, de szélső támadóként és középcsatárként is bevethető vagyok” – olvasható a klub honlapján Kurdics Levente nyilatkozata.

Kurdics a szegediek negyedik érkezője.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED CSANÁD GA-NÁL
Érkezett: Zoran Beronja (szerb-magyar, Haladás kölcsönből vissza), Mohos Barnabás (Haladás), Pejovics Danilo (szerb-magyar, Pécsi MFC), Varga György Balázs (Újpest FC, kölcsönbe), Kurdics Levente (Kazincbarcika)
Távozott: Bíró Bence (Kisvárda), Doncsecz Levente (FC Ajka – kölcsönből vissza), Földi Dominik (Paksi FC – kölcsönből vissza), Klausz Milán (ZTE FC – kölcsönből vissza), Kővári Róbert (?), Nagy Richárd (Paksi FC – kölcsönből vissza, onnan Szentlőrinc, kölcsönbe), Nyári Patrik (Paksi FC – kölcsönből vissza), Zuigeber Ákos (MTK Budapest – kölcsönből vissza, onnan Budafok, kölcsönbe)


 

 

 

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik