NB II: gólpasszal mutatkozott be az új igazolás Kozármislenyben

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.12. 14:00
Cipf Dominik (kék-fehérben) gólpasszal mutatkozott be a Kozármislenyben (Fotó: kozármislenyfc.hu)
A Kozármisleny–Budapest Honvéd NB II-es találkozó előtt igazolta át – kölcsönbe – Cipf Dominiket a Kozármisleny az NB III-as Tiszakécskétől, a szélső pedig gólpasszal mutatkozott be új csapatában.

A vasárnapi mérkőzés 78. percében Cipf Dominik bal oldali szögletét követően Kirchner Krisztián félfordulatból vágta a léc alá a labdát 7 méterről – jól sikerült tehát az új mislenyi játékos bemutatkozása.

Az egykoron a Honvédban, Siófokon és a Vasasban szereplő 23 éves Cipf Dominik egyébként korábban szerepelt a magyar utánpótlás válogatottakban (U17-U18-U19-U21) is. Az előző idényben aztán az NB II-ben a Tiszakécske együttesét erősítette, ahol 25 bajnoki mérkőzésen egy gólt szerzett, de mivel a csapat kiesett a másodosztályból, a szélső szeretett volna váltani, amelyre most nyílt lehetőség.

A mislenyi klubhonlap szerint Cipf Dominik kölcsönbe érkezett Kozármislenybe, de a klubnak opciós joga lesz játékjoga megvásárlására.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HR-RENT KOZÁRMISLENYNÉL
Érkezett: Barkóczi Benedek (MTK Budapest II), Cipf Dominik (Tiszakécskei LC – kölcsönbe), Debreceni Zalán (Paks – kölcsönbe), Kiss Balázs (Tiszakécskei LC), Kócs-Washburn Erik (Debreceni VSC, legutóbb Mezőkövesd Zsóry FC, kölcsönben), Lengyel Noel (Zalaegerszegi TE II), Lépő Kristóf (Paksi FC II), Rácz László (Pécsi MFC – kölcsönbe), Vajda Roland (Puskás Akadémia II – kölcsönbe)
Távozott: Bor Dávid (Pécsi MFC), Füredi Szabolcs (Pécsi MFC), Hegedűs Márk (Pécsi MFC), Kósa Marcell (?), Lengyel Noel (Pécsi MFC – kölcsönbe), Molnár Ádin (MTK Budapest – kölcsönből vissza), Nagy Máté (Paksi FC II – kölcsönből vissza, onnan Szentlőrinc, kölcsönbe), Szabó Bálint (Újpest FC – kölcsönből vissza, onnan Békéscsaba), Tóth Zoltán (Pécsi MFC)

 

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik