NB II: távozott Tatabányáról a helyettes csapatkapitány

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.08.16. 23:07
Krupánszki Balázs 14 éven át futballozott Tatabányán (Fotó: Opus Tigáz Tatabánya/Facebook)
Távozott a labdarúgó NB II-ben újonc Opus Tigáz Tatabánya együttesétől a helyettes csapatkapitány, Krupánszki Balázs, aki Tiszakécskén folytatja pályafutását.

Krupánszki Balázs 13 éves kora óta játszott Tatabányán, a felnőttek között 2014-ben, 17 évesen mutatkozott be, azóta pedig a csapat helyettes csapatkapitányává vált. A hátvéd az együttes NB II-be jutása után a megerősített csapatban kevesebb játéklehetőséghez jutott, így igent mondott a harmadosztályú Tiszakécskei LC megkeresésére.

„Tiszakécskén a korábbi tatabányai tervekhez hasonló elképzelések vannak, és komolyan számolnak velem az NB III-ban szereplő csapatban. Az elmúlt években sokat dolgoztunk a tatabányai labdarúgásért, azért, hogy az együttes sikeres legyen. Szép eredményeket értünk el, sok szurkolónk lett, és ezért köszönetet kell mondani. Köszönöm, hogy tizenöt évig a Tatabánya labdarúgója lehettem!” – mondta el a 27 éves belső védő klubja közösségi oldalán.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ OPUS TIGÁZ TATABÁNYÁNÁL
Érkezett: Bertus Lajos (Tiszakécskei LC), Csernik Kornél (Szombathelyi Haladás), Deutsch Bence (BVSC-Zugló), Eördögh András (Budapest Honvéd), Harsányi Dániel (Kaposvári Rákóczi), Jagodics Márk (Szombathelyi Haladás), Jelena Richárd (FK Csíkszereda – Románia), Varga Dominik (FC Nagykanizsa), Vass Patrik (Nyíregyháza Spartacus), Vida Kristopher (Kisvárda Master Good, legutóbb Nyíregyháza Spartacus, kölcsönben)
Távozott: Buna Gábor (ETO FC Győr – kölcsönből vissza), Forró Gyula (visszavonult), Hadobás Zétény (Tatai AC), Krupánszki Balázs (Tiszakécskei LC), Molnár Tibor (USV Oed/Zeillern – Ausztria), Szalánszki Gergő (Pécsi MFC), Szegő Imre (Monor SE)

 

Legfrissebb hírek

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
4 órája

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
5 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
7 órája

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:51

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:15

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01
Ezek is érdekelhetik