NB II: a Tatabánya Kecskemétről vett kölcsön középpályást

F. B.F. B.
2024.09.04. 22:59
Derekas Zoltán Tatabányán bizonyíthat kölcsönben (Fotó: Opus Tigáz Tatabánya/Facebook)
Az élvonalbeli Kecskemét labdarúgója, Derekas Zoltán a több játéklehetőség érdekében az NB II-ben szereplő Opus Tigáz Tatabányához került kölcsönbe – számoltak be róla az érintett klubok.

A 25 éves Derekas Zoltán 2015-ben mutatkozott be a felnőttek között az FTC NB III-as tartalékcsapatában. 2017-ben az NB II-es Soroksárhoz igazolt, majd 2021 nyarán az NB I-es Mezőkövesd játékosa lett. A borsodiaknál fél évet töltött el, majd Csákvárra szerződött.

A középpályás 2022 nyarán aztán Szombathelyre igazolt, majd egy súlyos sérülést követően idén januárban került a Kecskeméti TE-hez. Tavasszal 6 tétmérkőzésen, jobbára csereként léphetett pályára az élvonalban és a Magyar Kupában, míg ebben az idényben kétszer szállt be a kispadról. A kölcsönszerződés a bajnokság végéig szól. 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ OPUS TIGÁZ TATABÁNYÁNÁL
Érkezett: Bertus Lajos (Tiszakécskei LC), Buna Gábor (ETO FC Győr – kölcsön után végleg), Csernik Kornél (Szombathelyi Haladás), Derekas Zoltán (Kecskemét – kölcsönbe), Deutsch Bence (BVSC-Zugló), Eördögh András (Budapest Honvéd), Harsányi Dániel (Kaposvári Rákóczi), Jagodics Márk (Szombathelyi Haladás), Jelena Richárd (FK Csíkszereda – Románia), Varga Dominik (FC Nagykanizsa), Vass Patrik (Nyíregyháza Spartacus), Vida Kristopher (Kisvárda Master Good, legutóbb Nyíregyháza Spartacus, kölcsönben)
Távozott: Forró Gyula (visszavonult), Hadobás Zétény (Tatai AC), Krupánszki Balázs (Tiszakécskei LC), Molnár Tibor (USV Oed/Zeillern – Ausztria), Szalánszki Gergő (Pécsi MFC), Szegő Imre (Monor SE)

 

Legfrissebb hírek

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
16 órája

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A BVSC ellen izzadta ki első sikerét a KTE

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:23