Feczkó Tamás a Budapest Honvéd új vezetőedzője – hivatalos

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.12.19. 19:22
Feczkó Tamás ül le a Honvéd kispadjára (Fotó: honvedfc.hu)
A labdarúgó NB II-ben sereghajtó Budapest Honvéd csütörtökön a hivatalos oldalán jelentette be, hogy január 3-tól Feczkó Tamás veszi át a csapat irányítását.

A Bp. Honvéd kedden közölte, hogy szerződést bontott Laczkó Zsolttal, és azóta már a Nemzeti Sport megírta, hogy információi szerint a kispesti klub felvette a kapcsolatot Feczkó Tamással. Nos, igaznak bizonyult lapunk értesülése, ugyanis a piros-feketék csütörtökön bejelentették a 47 éves szakember érkezését.

„Óriási megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy hagyományokkal bíró klubnak lehetek az edzője, ugyanakkor ez óriási felelősséggel is párosul – nyilatkozta Feczkó új klubja honlapjának. – A Honvéd dicső múltja ugyanis felelős teher. Kétségtelen, hogy a szurkolók első osztályúak, ezt elsőként az MTK edzőjeként egy edzőmérkőzésen tapasztalhattam meg, ahol a vendégszektor teljesen megtelt a Honvéd szimpatizánsaival, és lényegében megállás nélkül, végig biztatták együttesüket. Január 3-tól azért dolgozunk a stábbal és a játékosokkal, hogy a csapat sikeresebb tavaszt tudjon produkálni, és győzelmeink után közösen tudjunk majd ünnepelni.”

A szakvezető hét éve a Balmazújváros szakvezetőjeként lett ismert, miután a Hajdú-Bihar megyeieket az élvonalba juttatta, majd az MTK-val is feljutott az első osztályba. Ezt követően a Diósgyőr, a Nyíregyháza és a Kisvárda trénereként dolgozott, utóbbival egészen a Magyar Kupa elődöntőjéig menetelt.

 

 

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
8 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14