A Fradiban 18 évesen NB I-es gólt szerzett, mostantól a Honvédban folytatja

K. Zs.K. Zs.
2025.01.10. 15:59
Csontos Dominik (zöld mezben) a győriekkel kezdte az idényt, színeikben négy NB I-es bajnokin lépett pályára (Fotó: Kovács Péter)
A Bp. Honvéd szerződtette az élvonalbeli ZTE FC-től Csontos Dominikot, ugyanakkor fél évre kölcsönadta fiatal kapusát, Dúzs Gellértet a szintén a labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoknak – derült ki a kispestiek hivatalos honlapjának pénteki híréből.

A székesfehérvári születésű, 22 éves Csontos Dominik 2019 novemberében, alig 17 évesen a Ferencváros játékosaként mutatkozott be az élvonalban, egy idénnyel később a Budafok ellen csereként beállva gólt is szerzett az NB I-ben. A védelemben és a középpályán több poszton bevethető játékos később kölcsönben Soroksárra került, majd  Győrben folytatta, onnan tavaly szeptemberben elvitte a Zalaegerszeg, de a zalaiaknál a kispadnál tovább nem jutott.

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, örülök, hogy megvalósulhatott ez az átigazolás – idézi a honvedfc.hu Csontos Dominiket. – Tisztában vagyok vele, hogy nagyon nagy múltú klubhoz érkeztem, ez nagyon nagy megtiszteltetés számomra. Óriási potenciált jelent, hogy ekkora szurkolói bázisra építkezhet a klub, ez hosszú távon nagyon fontos. Komoly céllal érkeztem ide, a klubbal együtt szeretnék az első osztályban futballozni. A szurkolók megérdemlik, hogy jó, ugyanakkor elsősorban eredményes játékkal legyünk hálásak a támogatásukért. Már alig várom, hogy pályára léphessek és bizonyítsak.”

Rácz Gergő, Pinte Patrik, Csonka Bonifác és Baki Ákos után Csontos a Honvéd ötödik téli érkezője.

Ugyancsak pénteken jelentették be a kispestiek Dúzs Gellért kölcsönadását a Budafoknak. A salgótarjáni születésű kapus 2016-ban került a Magyar Futball Akadémiára, élvonalbeli meccsen 2023. február 24-én, éppen a születésnapján, húszévesen védett először, az ellenfél a Mezőkövesd volt. Abban a kiírásban hét bajnoki meccsen védett, a mostani NB II-es idényben öt bajnokin és két kupameccsen állt a kapuban.

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17