NB II: szerződést hosszabbított alapemberével a listavezető

F. B.F. B.
2025.01.09. 21:15
Kozics Barnabás további két évig Mislenyben játszik (Fotó: kozarmislenyfc.hu)
Két évvel meghosszabbította a labdarúgó NB II-ben listavezető HR-Rent Kozármisleny Kozics Barnabás szerződését – számolt be róla a klub honlapja.

A 28 éves Kozics Barnabás tagja volt az NB III-as bajnokságot veretlenül megnyerő csapatnak, illetve meghatározó labdarúgója az előző idényben az NB II-ben 5. helyen végző együttesnek. 2024 őszén egy sérülés miatt hosszabb időre kidőlt a sorból, így nem volt lehetősége jubilálni, hiszen eddig 99 bajnoki mérkőzésen lépett pályára (72 NB III-as és 27 NB II-es) a Kozármisleny mezében – ezeken 12-szer talált be az NB III-ban, míg kétszer az NB II-ben.

 „Nagyon sokat jelentett a felépülésben, és most év elején is a támogatás, hogy még nagyobb motivációval kezdjem a felkészülést – mondta Kozics. – Ismét bizonyította számomra a klub, hogy ez valóban egy nagy család, és nem véletlenül tartunk együtt ott, ahol… Motiváltan várom az előttünk álló időszakot, és biztos vagyok benne, hogy együtt elérhetjük a céljainkat.”

Kozics Barnabás újabb két évvel hosszabbította meg a szerződését.

A mislenyiek tegnap Átrok Zalán kölcsönvételét is bejelentették.

 

Legfrissebb hírek

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Klubja új szerződéssel jutalmazta az első gólját megszerző Turi Géza Dávidot

Angol labdarúgás
2026.09.17. 15:30

Hosszabbított a spanyol szövetség De la Fuentével

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 20:08

Hosszabbított portugál sztárjával a Chelsea, Xabi Alonso elégedett

Angol labdarúgás
2026.09.11. 16:05

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Hosszabbít szupertehetséges csatárával a Barca – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.11. 14:31

Megvan a Misleny első sikere, a Mezőkövesd legyőzésével

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 16:47