Mészöly Géza lett a Budafok edzője – hivatalos

2025.03.18. 14:30
Mészöly Géza (jobbra) lett a Budafok edzője (Fotó: budafok1912.hu)
A Budafok labdarúgócsapata a saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy Mészöly Géza lett az új vezetőedző.

Edzőt váltott a labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE: a klub keddi közleménye szerint a sorozatban elszenvedett öt bajnoki vereség után megköszönték Nikházi Márk munkáját, helyére pedig Mészöly Gézát nevezték ki.

„A Promontor utcában most is többször belefutottam apu fotójába, nagyon jó érzés volt látni, ahogyan a mai napig emlékeznek rá, és nem tagadom, ez is szerepet játszott abban, hogy gondolkodás nélkül elvállaltam az edzői feladatot Budafokon. Úgy érzem, nekem helyem és dolgom van itt” – mondta az új vezetőedző, a legendás Mészöly Kálmán fia.

Az 58 esztendős szakember legutóbb tavaly tavasszal az Újpestet irányította, de az idény végeztével nem marasztalták a lila-fehéreknél.

A Budafoki MTE 21 fordulót követően a 12. helyen található a Merkantil Bank Ligában, előnye mindössze két pont a már kieső helyen álló, utolsó előtti Budapest Honvéddal szemben. Az együttesre a következő fordulóban rendkívül fontos mérkőzés vár, ugyanis jövő vasárnap a vele azonos pontszámú Ajkát fogadja.

 

 

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:45

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

A Kecskemét a hajrában csikarta ki a győzelmet a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:55

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52