A Békéscsaba kivásárolhatja szerződéséből a kisvárdai csatárt

P. K.P. K.
2025.05.21. 08:51
null
Czékus Ádám (balra) játékjogára elővásárlási joga van a Békéscsabának (Fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap, archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint az NB II-es Békéscsaba labdarúgócsapatának elővásárlási joga van a csapat bennmaradásában kilenc góllal kulcsszerepet játszó kisvárdai csatár, Czékus Ádám játékjogára.


 

„Békéscsabán egy hosszú távú építkezést folytatunk, az idény végére összeállt az a csapat, amelyiknek a Budafok legyőzésével múlt héten sikerült kiharcolnia a bennmaradást, mostantól pedig szeretnénk megerősíteni úgy a keretet, hogy a következő idényben már ne kelljen az utolsó fordulókig izgulni a bennmaradás miatt” – értékelte a Nemzeti Sport megkeresésére a jelenlegi idényt az NB II-ben 13. helyen álló, és már biztosan bennmaradó Békéscsaba klubizgatója, Igricz Mihály.

A sportvezető elmondta, a következő idény keretének tervezése a héten megkezdődik Csató Sándor vezetőedzővel, akinek ugyan lejár a szerződése, de várhatóan hosszabbít vele a klub. Az egyik legnagyobb „erősítés” az lehetne a csapat számára, ha sikerülne megtartani a tavaly nyáron Kisvárdáról egy évre kölcsönvett Czékus Ádámot, a 22 éves csatár ugyanis kilenc góllal, házi gólkirályként főszerepet játszott a Békéscsaba bennmaradásában. Információink szerint Czékus játékjogára elővásárlási joga van a békéscsabaiaknak (a csatár egyébként az FTC II-től kerül először Békéscsabára 2022-ben, majd egy évvel később a Kisvárda játékosa lett, ahonnan tavaly nyáron tért vissza az Előréhez, kölcsönbe).  

„Igen, ezt meg tudom erősíteni, hogy olyan szerződést kötöttünk tavaly, amiben elővásárlási jogot kértünk Czékus Ádám játékjogára. Hogy ezzel élünk-e, az a tulajdonos döntésén múlik, örülnénk, ha sikerülne megtartani – reagált a sportvezető. – Ugyancsak szeretnénk megtartani a Vasastól kölcsönkapott kapust, Uram Jánost, az ő jövője a Vasas szándékaitól is függ, illetve, hogy lesz-e NB I-es lehetősége. A magunk részéről továbbra is számolnánk vele első számú kapusként.”

A klubigazgató ugyanakkor cáfolta azokat a szurkolói pletykákat, hogy tárgyalnának a Gyirmót FC Győr békéscsabai csatárával, Ugrai Rolanddal.

 

Legfrissebb hírek

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
13 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20