Erős Gábor: Közel áll hozzám a klub filozófiája és mindaz, amit a Vasas képvisel

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.06.21. 13:24
null
Erős Gábor (balra) és Ferenczi István együtt dolgozik a Vasas sikereiért (Fotó: Vasas FC)
Erős Gáborral, a Vasas labdarúgócsapatának nemrég kinevezett vezetőedzőjével készített interjút az angyalföldiek hivatalos honlapja. A szakember beszélt arról, hogy már többször is közel állt ahhoz, hogy átvegye a tizenharmadik kerületieket, valamint kifejtette saját edzői filozófiáját is.

Erős Gábor feljuttatta az élvonalba a Kazincbarcikát, ám nem követte a borsodiakat az NB I-be, hanem Pintér Attila helyét átvéve az első osztályról éppen lemaradó Vasashoz szerződött. A szakember az angyalföldiek hivatalos honlapjának adott interjújában az első benyomásairól is beszélt.

„Pontosan tudtam, hogy hová érkezem, így nem okozott meglepetést. A főváros zajától függetlenül nagyon barátságos hangulat fogadott, és bár sokszor olvastam már és hallottam a kifejezést, de most már a saját bőrömön is tapasztalom, hogy mit jelent a Vasas-család. Abszolút azonosulni tudok ezzel a filozófiával, számomra is az a legfontosabb, hogy megfelelő hangulat és összetartás legyen az öltözőn belül és kívül is, akár sportágakat átívelően.”

Erős hozzátette, hogy a múltban már többször is közel állt ahhoz, hogy a Vasas edzője legyen.

„Különböző okból kifolyólag végül máshogy alakultak a dolgok. Mondhatni tehát, hogy régóta kacsingattam ebbe az irányba, úgy tűnik, most jött el az ideje. Közel áll hozzám a klub filozófiája és mindaz, amit a Vasas képvisel. Minden feladatba úgy vágok bele, hogy hiszek benne és a sikerben, ha nem így gondolkoztam volna, nem vállaltam volna el a vezetőedzői feladatot.”

A szakember kiemelte, hogy az ország egyik legjobb akadémiája működik a Fáy utcában, és ő amúgy is bátran nyúl a fiatalokhoz, szerinte ez is döntő lehetett abban, hogy a vezetők őt választották. Stábot nem hozott magával a Vasashoz, de Ferenczi Istvánnal már hosszabb ideje ismerik egymást.

„Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindenkit jól ismerek a jelenlegi stábtagok közül, vannak köztük volt csapattársak, volt ellenfelek, sok a közös pont, így mindenkire számítok a jövőben is – már csak azért is mert a saját területén mindenkit kimagasló szakembernek tartok. Ferenczi István szerepe viszont még különlegesebb, ő nagyon régi szereplője az életemnek, már egy iskolába is jártunk, többször játszottunk együtt, több évtizedes barátság a miénk. A pályán és azon kívül is remekül megértjük egymást, maximálisan megbízom benne, ezért szerettem volna, ha ő is csatlakozik hozzánk. Arról nem is beszélve, hogy ezer szállal kötődik a Vasashoz, az ő segítségével még gyorsabban és beláthatóbban megismerhetem az itteni viszonyokat.”

Erős beszélt a saját edzői tulajdonságairól is.

„Az első és legfontosabb dolog az őszinteség, még akkor is, ha fájó. Emellett – talán a karrierem miatt is – nagyon játékospárti vagyok, szerencsére nagyon jól szót értek a futballistákkal, korosztálytól függetlenül. Nagy hangsúlyt fektetek a kommunikációra, hiszen csak úgy van lehetőség bármilyen problémát megoldani, vagy fejlődni egyes területeken, ha beszélünk róla. Felkészült edzőnek tartom magam, aki tudja, hogy mit szeretne és hogyan érheti el, folyamatosan képezem magam, és nyitott vagyok a fejlődésre. Az elvégzett munkában és a tudatosságban hiszek, ami pedig a természetemet illeti, sokkal nehezebb velem rosszban lenni, mint jóban. Ez viszont nem azt jelenti, hogy félnék a konfliktusoktól, ha az élet azt kívánja, kőkeményen beleállok az adott helyzetbe.”

A teljes interjú itt olvasható.


 

 

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
2 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54