Támadót igazolt a Vasas: Pethő Bence Angyalföldön folytatja

K. Zs.K. Zs.
2025.06.17. 12:50
null
Pethő Bence (Fotó: Vasas FC Facebook)
Megalapozottnak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései: a labdarúgó NB II rajtjára készülő Vasas kedden a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Pethő Bencét.

Az előző NB II-es idényben a Kazincbarcika kötelékében 11 gólt szerző Pethő Bence – szabadon igazolható játékosként – 2028. június 30-ig szóló szerződést írt alá az angyalföldiekkel.

„Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagy múltú klub címerét viselhetem majd magamon minden hétvégén. Sikerorientáltan érkeztem Angyalföldre, bízom a csapatban, és biztos vagyok abban, hogy el fogjuk érni a céljainkat. Erős Gábor személye is meghatározó volt a döntésemben, jól ismerjük egymást, amiből remélhetőleg a pályán is profitálhatunk majd. Remélem, hasonló sikereket érünk majd el a Fáy utcában is, mint amilyeneket közösen a közelmúltban már elértünk” – idézi a Vasas hivatalos honlapja Pethő Bencét, aki 17 évesen, a Budaörs színeiben mutatkozott be az NB II-ben, később a Paks és a Gyirmót érintésével került Kazincbarcikára.

A 26 éves támadó – aki korábban az U19-es válogatottban is szerepelt – eddigi karrierje során 53 gólt és 27 gólpasszt jegyzett az NB II-ben, valamint a Magyar Kupában.

„Korábban már több alkalommal közel álltunk Pethő Bence szerződtetéséhez, legutóbb a téli átigazolási szezonban volt így, de eddig különböző okokból mindig meghiúsult a tranzakció a jó fizikai adottságokkal rendelkező, gólerős támadóval” – tette hozzá Nagy Miklós sportigazgató.

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
7 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48