„Gyurcsó Ádám nyitott arra, hogy visszatérjen Fehérvárra”

P. K.P. K.
2025.07.01. 16:08
null
Gyurcsó Ádám tíz év után futballozhatna újra Fehérváron (Fotó: fehervarfc.hu)
A Nemzeti Sport értesülései szerint van esély arra, hogy a legutóbb Cipruson futballozó Gyurcsó Ádám az NB II-es Fehérvárban folytassa pályafutását.

 

Májusban a Nemzeti Sport adta hírül, hogy a 34 éves, hússzoros válogatott szélső, Gyurcsó Ádám nem kívánt hosszabbítani a ciprusi Anorthoszisznál, és a családja miatt Magyarországon folytatná pályafutását. Úgy tudjuk, van ajánlata az NB I-ből és több csapat megkereste az NB II-ből is. Gyurcsó nem zárkózik el attól, hogy a másodosztályban folytassa, és szívesen visszatérne Fehérvárra, ahonnét először légiósnak állt még 2016 januárjában.

„Gyurcsó Ádám nyitott arra, hogy Fehérvárra szerződjön, de ez persze a klubtól is függ. Több ajánlatot kapott az NB II-ből, és az NB I-ből is érkezett megkeresés, napokon belül eldőlhet, hol folytatja majd” – nyilatkozta a Nemzeti Sport megkeresésére a játékos menedzsere, Filipovics Vladan.

A Fehérvárral kapcsolatban korábbi hírünkben jeleztük, hogy a héten több új játékost is bejelenthet a klub, az azonban egyelőre kérdéses, Gyurcsó is köztük lesz-e. A szélső 2008-tól volt a Videoton játékosa, fehérváriként mutatkozott be a válogatottban 2012-ben, és összesen 140 tétmeccsen 27 gól, illetve 41 gólpassz fűződött a nevéhez. 2016 januárjában Fehérvárról szerződött Lengyelországba. Azóta csak egy idényt játszott itthon – 2019–2020-ban, a Puskás Akadémiában –, miközben megfordult több horvát és ciprusi csapatban is.

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 12:12

Fehérvár: az U21-es válogatott játékos nem akar az NB II-ben játszani; két hazatérő légiós érkezik

Tiefenbach orvosi vizsgálaton vesz részt, Kálnoki-Kis Zsombor és egy védő érkezését is hamarosan bejelentheti a klub.

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
18 órája

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A BVSC ellen izzadta ki első sikerét a KTE

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:23