Hét játékosát is kitette az első csapat keretéből a Vasas – NS-infó

2025.07.14. 17:45
null
Úgy tűnik, Berecz Zsombor is távozik a Vasastól (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport értesülése szerint szakmai okokra hivatkozva keretet szűkített a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas FC, ennek következtében hét játékosa a továbbiakban nem edzhet az első csapattal.

Lapunk információi szerint mostantól fogva Berecz Zsombor (középpályás), Bodnár Gergő (jobbhátvéd), Bukta Csaba (támadó), Deutsch László (balhátvéd), Jova Levente (kapus), Rácz Barnabás (középpályás) és Szánthó Regő (támadó) nem az első csapattal készül, hanem külön edzésprogramot követ, és szabadon tárgyalhat más klubokkal.

Úgy tudjuk, a klub szakmai szempontokat figyelembe véve hozta meg a döntést, amely magában foglalja azt is, hogy ezzel párhuzamosan az akadémiáról több fiatal kap majd lehetőséget arra, hogy a felnőttcsapat keretéhez csatlakozzon.

AZ EDDIGI NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezett: Németh Barnabás (Nyíregyháza, kölcsön után végleg), Pethő Bence (Kazincbarcika), Rab Boldizsár (Szentlőrinc – kölcsönből vissza), Sztojka Dominik (Budafok – kölcsönből vissza), Szabó Benjámin (Ajka – kölcsönből vissza), Uram János (Békéscsaba – kölcsönből vissza)
Távozók: Bánfalvi Gergő (Kazincbarcika – kölcsönbe), Holender Filip (magyar-szerb, fehérvári kölcsön után ?), Lehoczky Roland (MTK – kölcsönből vissza), Vida Máté (Karcag)

 

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34