Szerződést bontott korábbi kapitányával a Vasas – hivatalos

R. D. P.R. D. P.
2025.07.18. 11:29
null
Berecz Zsombor elköszönt az angyalföldiektől (Fotó: Vasas FC)
Közös megegyezéssel szerződést bontott a Vasas labdarúgócsapata Berecz Zsomborral, így a klub korábbi csapatkapitánya távozik az angyalföldiektől.

A saját nevelésű középpályás a Vasas Kubala Akadémián pallérozódott, majd meghatározó tagja volt a 2016–2017-es idényben NB I-es bronzérmet és Magyar Kupa-ezüstöt szerző együttesnek. A most 29 éves játékos székesfehérvári és mezőkövesdi időszak után 2021 februárjában tért vissza a Fáy utcába, ahol később a csapatkapitányi karszalagot is viselhette.

Kulcsszerepet játszott a 2021–2022-es idényben is, amikor bajnoki címet szerzett a Vasas az NB II-ben, és feljutott az élvonalba.

A búcsú kapcsán Berecz Zsombor a klub hivatalos honlapján elmondta: ő kezdeményezte a távozást, mivel úgy érezte, környezetváltozásra van szüksége. Hozzátette, hogy a klub korrekt módon kezelte kérését, és köszönetet mondott mindenért, amit második vasasos időszaka alatt kapott.

„Csak a szép dolgokra fogok emlékezni, a Vasasnak pedig sok sikert kívánok a jövőben” – fogalmazott a búcsúzó középpályás.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
19 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46