Tiefenbach Dániel: Nagy dolgokat érhetünk el a Vidivel

V. H. L.V. H. L.
2025.07.11. 10:28
null
Tiefenbach Dániel (Fotó: vidi.hu)
Ausztria után Magyarországon is bizonyítana az Ausztriában nevelkedett Tiefenbach Dániel, aki egykori újpesti futballista édesapja tanácsát is figyelembe vette az országváltáskor – a játékos Magyarországra szerződésével kapcsolatban az apa, Tiefenbach Tamás is megszólalt a Nemzeti Sportrádió interjújában.

Akik látták a Videoton Vojvodina elleni felkészülési mérkőzését, állítják, remekül mutatkozott be a fehérvári csapat új szerzeménye, Tiefenbach Dániel. A 25 éves középpályás Ausztriában nevelkedett, az ottani első osztályban 40, a második vonalban 94 mérkőzésen szerepelt az Austria Lustenau és az SW Bregenz színeiben, s szerződése lejártával ingyen igazolhatókét került a fehérváriakhoz.

„A Videoton nagy klub, olyan infrastruktúrával, amilyen Ausztriában sok klubnak nincsen. Az első és a másodosztályban a legtöbb csapatnak nagyon jó stadionja van, szurkolók is vannak szép számmal, jók az edzőpályák, a konditermek, olyanok, mint Ausztriában csak az első hat csapatnak, a másodosztályban pedig a Lustenaunak meg még két-három klubnak” – mondta a Nemzeti Sportrádiónak a játékos.

Bár a szomszédos országban nőtt fel, Tiefenbach Dánielben mindig is benne benne volt, hogy egyszer Magyarországon futballozzon, így a Vidi megkeresése most kapóra jött, s elárulta: komoly tervekkel érkezett hazánkba.

„A célom, hogy beilleszkedjek a magyar futballba, játsszak egy jó szezont, és tudjam segíteni a csapatot abban, hogy minél több pontot szerezzünk. Nagyon jó lenne egyből feljutni, valahol ez célunk is, de legyünk reálisak: fiatal csapat vagyunk, sok új játékossal, kell egy kis idő, hogy összerázódjunk. De biztos vagyok benne, hogy ezzel a csapattal olyan dolgokat tudunk majd elérni, amelyekre néhány héttel ezelőtt sokan nem is gondoltak volna” – fogalmazott az annak idején a magyar utánpótlás-válogatottakban is játszó labdarúgó.

A váltás természetesen édesapjának, Tiefenbach Tamásnak is köszönhető, aki annak idején 71 első osztályú bajnokit játszott az Újpest színeiben, mielőtt Ausztriába igazolt.

„Huszonöt évesen jót tesz neki a környezetváltás, annak is örülök, hogy a Videotonnal sikerült szerződést kötnie, hiszen egy tradicionális, nagy múltú klubról beszélünk. (…) Fontos volt, hogy melyik klub érdeklődik iránta, mik a célok és milyen körülmények közé kerül, de itt minden adott ahhoz, hogy jó szezont fusson ő is és a csapat is. Tizenhatostól tizenhatosig tud játszani, tehát a támadásokban is szerepet vállal, technikailag nagyon jól képzett, nagy munkabírású játékos, és úgy gondolom, hogy a mentalitása is elég jó” – jelentette ki az édesapa.

 

Legfrissebb hírek

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
22 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

A Nagykanizsa ellen is folytatódott a Videoton rossz idegenbeli sorozata

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 17:57

Rátgéber László: Szenzációs teljesítmény, az összes vb-meccsből profitáltunk

Kosárlabda
2026.09.11. 17:58

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

DVTK: Feczkó Tamás valóban ott volt a meccsen – ma be is jelenthetik az érkezését

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 07:44

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23

Bartha Csaba: A Veszprém a jubileumi évben szeretne minden fronton mindent megnyerni

Kézilabda
2026.09.07. 20:24