Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

V. J.V. J.
2025.07.18. 16:56
null
Fotó: vidi.hu
A labdarúgó NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvár bejelentette a fiatal balhátvéd, Rostás Szilárd szerződtetését.

A 19 esztendős Rostás Szilárd Orosházán kezdte a futballt, majd az előző hat évben a Békéscsaba 1912 Előre játékosa volt, ahol a tartalékcsapatban és az utánpótlás-együttesekben szerepelt. A ballábas balhátvéd a Videoton honlapjának elmondta, a vezetőedző, Boér Gábor személye nagy szerepet játszott abban, hogy Székesfehérvárra igazolt.

„Az NB II-ben még nem játszottam, de minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy felvegyem a ritmust és kihozzam magamból a maximumot a pályán. A mezőnyből a legjobban a Békéscsabát ismerem, de biztos, hogy nehéz bajnokság vár ránk, én pedig minden lehetőséget meg fogok ragadni, hogy fejlődjek és segítsem a csapatot” – nyilatkozta az élvonalból az előző idény végén kieső Vidi honlapjának.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC FEHÉRVÁRNÁL
Érkezett: Bobál Gergely (Ajka), Dékei Márk (Újpest – kölcsönbe), Kálnoki-Kis Zsombor (NK Nafta – Szlovénia), Kemenes Botond (Veszprém – kölcsön után végleg), Kocsis Bence (Paks, legutóbb BVSC, kölcsönben), Kocsis Dominik (Puskás Akadémia, legutóbb Tiszakécske, kölcsönben), Kocsis Gergő (DVSC), Kojnok Zsolt (Mezőkövesd), Kovács Krisztián (Paks), Murka Benedek (Csákvár), Menyhárt Zsombor (Csákvár), Ominger Gergő (Puskás Akadémia – ismét kölcsönbe), Papp Milán (Kecskemét – kölcsönbe, legutóbb Gyirmót, kölcsönben), Rostás Szilárd (Békéscsaba 1912 Előre II), Szimeon Petrov (bolgár, Slask Wroclaw – Lengyelország, kölcsön után végleg), Tiefenbach Dániel (Bregenz – Ausztria), Vajda Roland (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Varga Roland (Paks)
Távozott: Dala Martin (Puskás Akadémia), Holender Filip (magyar-szerb, Vasas – kölcsönből vissza, onnan ?), Huszti András (ZTE – kölcsönből vissza), Kalmár Zsolt (?), Katona Mátyás (Nyíregyháza), Alekszandre Kalandadze (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia, kölcsönből vissza, onnan Wisla Plock – Lengyelország), Lirim Kastrati (koszovói-albán, ?), Kovács Mátyás (MTK – kölcsönből vissza), Bohdan Melnik (ukrán, Kisvárda), Ivan Milicevic (bosnyák-horvát, Horsens – Dánia), Pető Milán (Paks), Ivan Saponjics (szerb, DVTK), Kristian Sekularac (svájci-angol, ?), Nicolás Stefanelli (argentin, ?), Szabó Bálint (Paks – kölcsönből vissza, onnan FK Csíkszereda – Románia)

 

Legfrissebb hírek

Szó sincs a Honvédról, a Csákvár továbbra is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel

Labdarúgó NB II
4 órája

NB II: Mezőkövesden a helyzet változatlan – vezetőedzői fronton

Labdarúgó NB II
6 órája

NB I-es klubok célkeresztjében a Mezőkövesd tinédzsere

Labdarúgó NB II
6 órája

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
9 órája

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:14

Urblík József: Most érett igazi csapattá a Vasas

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 13:31

Tiszakécskén is nyert, zsinórban négy győzelemmel zárta az idényt a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 18:50

A Vasas az Ajka legyőzése után bajnoki címet ünnepelhetett az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 18:20
Ezek is érdekelhetik