Volt válogatott játékossal erősített a Honvéd – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.04. 13:14
null
Gyurcsó a Honvédnál folytatja (Fotó: honvedfc.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budapest Honvéd a saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy szerződtette Gyurcsó Ádámot.

Gyurcsó Ádám menedzsere, Filipovics Vladan korábban a Nemzeti Sportnak úgy nyilatkozott, hogy a volt válogatott labdarúgó a Fehérvárhoz igazolhat, most viszont kiderült, hogy a Honvéd lett a befutó.

Gyurcsó Ádám nyitott arra, hogy Fehérvárra szerződjön, de ez persze a klubtól is függ. Több ajánlatot kapott az NB II-ből, és az NB I-ből is érkezett megkeresés, napokon belül eldőlhet, hol folytatja majd” – mondta a hét elején Filipovics.

Gyurcsó a Videoton, a Kecskemét és a Puskás Akadémia színeiben 147 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt, ezeken 32-szer volt eredményes, a másodosztályban a fehérváriak második csapatának mezét viselte.

A húszszoros válogatott támadó legutóbb a ciprusi Anorthoszisznál szerepelt, de családi okok miatt nem hosszabbított szerződést.

„Pozitív érzésekkel csatlakoztam a klubhoz, amely az előző szezon második felében mutatott teljesítménye alapján egyértelműen felívelő pályán van. A Honvédnak és magamnak is hasonlóak az ambíciói, ez pedig a sikeresség szempontjából egy jó egyveleget alkothat. Gólokkal és gólpasszokkal szeretném meghálálni a bizalmat. Nem volt még szerencsém ebben a gyönyörű stadionban pályára lépni, minden bizonnyal óriási élmény lesz, már alig várom, hogy minél több szurkoló előtt bizonyíthassak. Ők elengedhetetlenek ahhoz, hogy a klub újra sikeres lehessen”nyilatkozta Gyurcsó a klub hivatalos oldalának az aláírást követően.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezett: Dúzs Gellért (Budafoki MTE – kölcsönből vissza), Gyurcsó Ádám (Anorthoszisz – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Kerezsi Zalán (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Kocsis Gergely (HR-Rent Kozármisleny – kölcsönből vissza), Pinte Patrik (Nyíregyháza Spartacus, kölcsön után végleg), Zuigeber Ákos (MTK Budapest, budafoki kölcsön után), Varga Bence (Aqvital FC Csákvár)
Távozott: Átrok Zalán (MTK), Ene Kornél (?), Bévárdi Zsombor (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan MTK), Farkas Balázs (ETO FC Győr – kölcsönből vissza), Holman Dávid (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Krajcsovics Ábel (ZTE FC – újabb egy évre kölcsönbe), Nyitrai Bence (?), Szamosi Ádám (Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza), Vernes Richárd (?)

 

Legfrissebb hírek

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
8 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
14 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
21 órája

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

Megtörte a téli szünet a lendületet: a BVSC ellen ért véget az Ajka hárommeccses győzelmi sorozata

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:00

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55
Ezek is érdekelhetik