Büntetőkkel győzött a Békéscsaba a Budafok ellen

GAJDÁCS PÁLGAJDÁCS PÁL
Vágólapra másolva!
2025.08.31. 18:47
null
A Budafok pont nélkül maradt Békéscsabán (Fotó: Boros Sándor/BMTE)
Megszerezte második győzelmét is a bajnokságban a mérkőzésen sérülés miatt négy játékosát is elveszítő Békéscsaba a második fölényben nagy fölényben játszó Budafokkal szemben a labdarúgó NB II 6. fordulójában.

LABDARÚGÓ NB II
6. FORDULÓ
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–BUDAFOKI MTE 2–0 (1–0)
Békéscsaba, Kórház utcai stadion, 940 néző. Vezette: Ujhelyi Tamás (Márkus Péter, Balla Levente)
BÉKÉSCSABA: Póser – Kuzma, Kővári, Albert I. (Hodonicki, 30.), Kotula – Szabó B. (Kristóf, 58.), Zsolnai, Nagy G. (Márkus A., 82.), Viczián – Borsos (Kóródi, a szünetben), Ésik (Mikló, 82.). Vezetőedző: Csató Sándor
BUDAFOKI MTE: Hársfalvi – Selyem B., Fekete M., Jagodics M., Horgosi, Kun B. (Bukta, 68.) – Varga B. (Herczeg, 75.), Posztobányi (Lapu, 58.), Stumpf – Kovács D. (Rehó, 75.), Vasvári (Hajdú R., 68.). Vezetőedző: Mészöly Géza
Gólszerző: Borsos ( 24. –11-esből), Mikló (85. –11-esből)
MESTERMÉRLEG
Csató Sándor: Gratulálok a játékosoknak, hiszen amin keresztül mentek a héten az egy rémálom volt, betegségek, sérülések nehezítették a munkát. Azt szerettük volna, hogy mi rúgjuk az első gólt, ami össze is jött. Szünet után a kényszerű cserék miatt átálltunk egy másik játékrendszere,a támadásokat feladtuk, de a védekezés rendben volt.
Mészöly Géza: Az első huszonöt percben belekezdett a Békéscsaba és betolt bennünket a tizenhatoson belülre, de mégis ebből adódott az első tizenegyes. A bekapott gól után éledtünk fel, lettek helyzeteink, átvettük a játék irányítását és innen végig mi domináltunk, sajnos kevés helyzettel, majd jött egy második ajándék tizenegyes. Bosszantó így elveszíteni egy mérkőzést.

Póser Dánielnek, a Békéscsaba hálóőrének sikerült megőriznie a kapuját a góltól korábbi csapata ellen (Fotó: Boros Sándor/BMTE)

ÖSSZEFOGLALÓ

Aktívan kezdett a Békéscsaba, az első harminc percben egyre-másra vezetett veszélyes támadásokat, de a budafoki védelem jól állta a sarat, igaz, a vendégek csak elvétve jutottak el a hazaiak kapujáig. Nagyon érett a csabai gól, ami egy büntető formájában vált valósággá. Innentől kezdve óriásit változott a mérkőzés képe, a budafokiak felébredtek, számtalan helyzetet kidolgoztak, és ha pontosabbak, előnnyel várhatták volna a második félidőt. A hazai csapat helyzetét nehezítette, hogy sérülés miatt a mérkőzés előtt és közben is kiesett egy-egy belső védője.

Kovács Dávidot (10) próbálják szerezni a csabaiak (Fotó: Boros Sándor/BMTE)

A szünet után tovább folytatódott a csabaiak vesszőfutása, már ami a sérüléseket illeti, hiszen Borsos Filipet és Szabó Bálintot is le kellett cserélni. A második félidőben szinte végig az egyenlítésért harcoló Budafok játszott fölényben, mégis a Békéscsaba lőtt gólt, újra büntetőből, és ismét Jagodics Márk szerencsétlen megmozdulása után. A Békéscsaba a májusi mérkőzés után újra legyőzte a Budafokot, és ezzel idénybeli második sikerét ünnepelhette, 2–0.
 

PERCRŐL PERCRE

Köszöntjük kedves olvasóinkat! Meglátjuk, mire megy a 10. helyen álló Békéscsaba az első győzelmét múlt héten megszerző Budafok ellen.

Zsolnai Richárddal (9) igencsak megküzdöttek a budafokiak (Fotó: Boros Sándor/BMTE)

 

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Hiába duplázott Varga Barnabás, mégis Portugália nyert a Puskás Arénában

Magyar válogatott
2025.09.09. 22:44

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen Írországban

Magyar válogatott
2025.09.06. 22:42

Djokovics két szetten át tartotta a lépést, de nem tudta megállítani Alcarazt a US Open elődöntőjében

Tenisz
2025.09.05. 23:45

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Zsótér Donát a Videotonnál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 16:36

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29
Ezek is érdekelhetik