NS-képeslap: Győr – megújult az Üstökös-sporttelep

M. G.M. G.
2025.08.20. 08:21
null
Fotó: ustokosfc.hu
Rovatunkban az elmúlt években épült vagy megújult, takaros sportlétesítmények fotóit várjuk szerte az országból sportszerető lokálpatriótáktól. Ezúttal Győrből érkezett „képeslap”. 

Az idősebb győriek emlékeznek arra, hogy a kisbácsai városrész sporttelepe sokáig parlagon hevert, de szerencsére a város tulajdonában lévő területen a helyi utánpótlás-nevelő klub, az Üstökös FC kezdhette meg a 2020-as évek elején otthona kiépítését. Nos, mára a létesítményben műfüves és élőfüves nagypálya várja a tehetségeket, s hogy a zordabb időjárás se legyen akadály, műfüves csarnok is helyet kapott a sportbázison.

Mint azt Talabér Tamás, a klub elnökhelyettese elmondta, az Üstökös az U7-estől az U19-es korosztályig háromszáz fiatalt foglalkoztat, jelenleg az őszi bajnokságokra felkészítő edzőtáboroknak adnak helyet. A folyamatos nevelés során kiemelkedő reménységek tehetségközpontokba, illetve akadémiákhoz kerülhetnek, továbbá partneregyesületükben, a vármegyei első és másodosztályú bajnokságban is szereplő Bácsa csapataiban kaphatnak szerepet.

A munka színvonalára garancia, hogy a korábbi válogatott Korsós György és Bordás Csaba is tagja a szakmai teamnek, Priskin Tamás pedig kapcsolatai révén is segít a kisbácsaiaknak.

 

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
19 órája

A Fradi öt éve nem látott pocsék rajt után a Vasas ellen javítana

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 13:30

Gyengén játszott az ETO, tizenegyest hibázott, mégis simán továbbjutott

Európa-konferencialiga
2026.07.30. 20:55

Sander Van Praet: Az ETO nélkülem is győz, de valakinek hosszú távra is kell terveznie

Labdarúgó NB I
2026.07.29. 10:45

Nagyot küzdött a Vasas, és emberhátrányban kétszer is egyenlített a bajnok ETO ellen

Labdarúgó NB I
2026.07.26. 17:35

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:30

„Nem az én kezemben van az ügy” – Efraín Juárezt Keylor Navas ETO-ba igazolásáról is kérdezték a BL-visszavágó előtt

Bajnokok Ligája
2026.07.13. 18:10

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 22:02