Tímár Krisztián a KTE vezetőedzője – hivatalos

V. H. L.V. H. L.
2025.08.27. 19:40
null
Fotó: kecskemetite.hu
A legutóbb a Fehérvár FC-nél dolgozó Tímár Krisztián lett a menesztett Gera Zoltán utódja az NB II-es Kecskeméti TE labdarúgócsapatánál – adta hírül a klub honlapja.

Nem maradt sokáig munka nélkül a tavasszal a Fehérvár FC-nél dolgozó Tímár Krisztián. A 45 éves edzőre ezúttal az NB II-es Kecskeméti TE szakmai irányítását bízták rá, kinevezését hivatalos honlapján tette közzé a lila-fehér klub.

Tímár szövetségi edzőként dolgozott a magyar U18-as válogatottnál, az ETO FC-nél, majd a Nyíregyházát az NB I-be vezette. Tavasszal Pető Tamás helyét vette át az akkor még Fehérvár FC néven szereplő Videotonnál, ám mivel a csapat búcsúzott az első osztálytól, távozott a piros-kék klubtól.

Tímár Krisztián nem egyedül érkezik Kecskemétre, asszisztensedzőként Szalai Tamás is csatlakozik a stábhoz, akivel már korábbi állomáshelyein is együtt dolgozott.

„Nagyon megtisztelő volt a KTE megkeresése, szimpatikus az a jövőkép, melyet a klubvezetés felvázolt. Nem kellett sokat gondolkodnom. A múltban többször játszottam a csapataimmal a Kecskemét ellen, mindig nehéz és masszív ellenfél volt. Az utóbbi időben valami félrecsúszott, de a csapattal és a vezetéssel újra egy sikeres pályára szeretnénk állni, elérni azokat a célokat, melyeket a vezetéssel együtt kitűztünk. Tudni kell, hogy itt egy új csapat van kialakulóban, melynek a régi, nagy eredmények árnyékából kinőve kell megtalálnia a saját, ugyancsak sikeres útját. Egy intenzív edzésmunkában hiszek, azt akarom látni a hétköznapokon is, amit a pályára szeretnénk kivinni. Az intenzitás mellett agresszív, szervezett csapatban hiszek, mely egységes, és mindig a győzelemre törekszik. Ez nem megy varázsütésre, de bízom benne, hogy minél hamarabb elérjük” – mondta a KTE honlapjának Tímár Krisztián.

 

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

A Kecskemét a hajrában csikarta ki a győzelmet a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:55

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51