Magyar Kupa: mezőörsi bravúr a Komárom ellen

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.09.14. 18:36
null
Mezőörsi öröm a továbbjutás után (Fotó: Mezőörs KSE/Facebook)
A labdarúgó MOL Magyar Kupa 3. fordulójának vasárnapi mérkőzései közül két ütközet is tizenegyespárbajban dőlt el, míg a vármegyei I. osztályban szereplő Mezőörs meglepetésre a rendes játékidőben búcsúztatta az NB III-as Komáromot. A Pilisi LK öt gólt szerezve jutott tovább Sárváron.

A legkönnyebben a vármegyei I. osztályban szereplő Pilisi LK vívta ki a továbbjutást, miután 5–2-re győzött a Sárvár FC vendégeként. A Kelen SC tizenegyesekkel harcolta ki a továbbjutást a Tarpa SC ellen, a Mezőörs KSE pedig nagy bravúrt végrehajtva, 1–0-ra legyőzte az egy osztállyal feljebb szereplő Komárom VSE-t.

A két NB III-as csapat meccsén, Martfűn a hazai csapat a félidőben még 3–0-ra vezetett, de a fordulás után egalizált a Dombóvár, majd a 90 perc után felhőszakadás miatt egy időre félbe kellett szakítani az összecsapást – de aztán folytatódhatott a játék, ahol mindkét csapat szerzett egy-egy gólt, így jöhettek a tizenegyesek, amelyet egészen kivételes izgalmak után végül a hazaiak nyertek meg 5–4-re. 

MOL MAGYAR KUPA
3. forduló (a 32 közé jutásért)
Kelen SC (vármegyei I.)–Tarpa SC (NB III) 2–2 – 11-esekkel 2–0
Mezőörs KSE (vármegyei I.)–Komárom VSE (NB III) 1–0
Martfűi LSE (NB III)–Dombóvári FC (NB III)  4–4 – 11-esekkel 5–4
Sárvár FC (vármegyei I.)–Pilisi LK (vármegyei I.) 2–5
KÉSŐBB
Kecskeméti TE (NB II)–Újpest FC 3–2 – hosszabbítás után

 

Legfrissebb hírek

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23
Ezek is érdekelhetik