NS-képeslap: Maklár – újjászületett a sporttelep

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.09.02. 08:58
null
Rovatunkban az elmúlt években megújult vagy újonnan épített sportlétesítmények fotóit várjuk szerte az országból sportszerető lokálpatriótáktól. Ezúttal Maklárról érkezett képeslap. 

TIZENÖT ÉVE SZEREPEL a Maklár SE a Heves vármegyei labdarúgó-bajnokság első osztályában, és nemcsak a felnőtt, de az U7, U9, U11, U13, U16, valamint az U19 korosztályban is működtet csapatot, sőt a vármegyei harmadosztályban indított felnőttegyüttest is. Nem csoda, hogy óriási igénybevételnek vannak kitéve a pályák, ezért a helyiek felújításba kezdtek. A beruházás 55 millió forintba került, amelynek összegét sikeres taopályázat révén teremtették elő.

 

A pálya világítása 2018-ban elkészült, s csaknem 40 millió forintot költöttek rá, amelyből 30 százalék önrészt a makláriak biztosítottak. Az edzőpálya világítása, valamint az eredményjelző LED-fal 2019-ben készült el, de megújult az öltöző is, sőt, egy kilencszemélyes kisbusz is a csapat rendelkezésére áll, s elkészült egy kisméretű műfüves pálya az MLSZ támogatásával.

 

A sporttelep felújítása – beleértve a centerpályát is – állami támogatásból 25 millió forintba került. Mindezek ellenére a Heves vármegyei község csapatának legfőbb szponzora a helyi önkormányzat.

 

 

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Csikvánd – megújult öltözők, új klubhelyiség

Minden más foci
14 órája

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

NS-képeslap: méltó helyet kaptak a pécsi birkózók

Birkózás
2025.09.05. 10:56

NS-Képeslap: Ékszerdoboz a Pitypalatty-völgyben

Minden más foci
2025.08.30. 10:00

NS-képeslap: kampuszfejlesztés sportközponttal

Egyéb egyéni
2025.08.29. 12:31

NS-képeslap: Csepel – KIMBA, a jövő záloga

Birkózás
2025.08.23. 10:17

NS-képeslap: Nyárád – kis község, nagy beruházás

Labdarúgó NB II
2025.08.22. 08:35

NS-képeslap: Székesfehérvár – a fehérvári és a magyar hoki új fellegvára

Jégkorong
2025.08.21. 10:49
Ezek is érdekelhetik