Szalai József az idénybeli hat NB II-es gólját Tököli Attilának is köszöni

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2025.10.05. 06:56
null
Szalai József bízik a jó folytatásban (Fotó: Kovács Péter)
Jól szerepel a Mezőkövesd Zsóry a labdarúgó NB II-ben, a csapat Csertői Aurél vezetőedző irányításával öt győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel 16 pontot gyűjtve nyomul a listavezető Budapest Honvéd, valamint a szintén az élvonalba igyekvő, ugyancsak 18 pontos Vasas mögött.

Érzi a kaput Szalai József, a Mezőkövesd csatára, aki az NB II eddigi nyolc fordulójában hat gólt szerzett.

„Egyre jobb formában futballozom – mondta lapunknak a 22 éves, csaknem két méter magas csatár. – A csapat másodedzője, Tököli Attila rendkívül sokat foglalkozik velem, nemcsak a mérkőzésekre készít fel, nemcsak a megfelelő mozgást, helyezkedést gyakoroltatja velem, a meccsek utáni elemzéseket sem mulasztja el. S nem csupán én, a csapat is fokozatosan fejlődik, az előző bajnokság hatodik helye után apró lépésekkel haladunk előre.”

A kérdésre, mi lesz, ha az NB I küszöbéig lépegetnek, Szalai József elmondta, a minél jobb szereplést tűzték ki célul Mezőkövesden, s ebbe sok minden belefér, például az is, hogy a bajnokság végén élvonalba jutást jelentő helyen végeznek. Ami biztos, a hórihorgas csatár az NB I-ben folytathatja, a nyáron ugyanis a Paksi FC labdarúgója lett, s kölcsönjátékosként futballozik Mezőkövesden.

„Egyelőre nem az NB I jár a fejemben, sokkal jobban foglalkoztat a vasárnapi bajnoki. A Videoton a kezdeti botladozás után egyre inkább magára talál, ezért nehéz meccs vár ránk Székesfehérváron, de bízom benne, hogy miénk lesz a három pont.”

LABDARÚGÓ NB II
9. FORDULÓ
Október 5., vasárnap
13.00: Budafoki MTE–HR-Rent Kozármisleny
13.00: BVSC-Zugló–Soroksár SC
13.00: Szentlőrinc–Kecskeméti TE
15.00: Videoton FC Fehérvár–Mezőkövesd Zsóry FC
17.00: Vasas FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
17.00: Aqvital FC Csákvár–Békéscsaba 1912 Előre
17.00: FC Ajka–Karcagi SC
17.00: Budapest Honvéd FC–Tiszakécskei LC

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Budapest Honvéd86218–  7+1118
  2. Vasas FC86218–12+618
  3. Mezőkövesd851215–  9+616
  4. Csákvár843112–  6+615
  5. Szeged-Csanád GA842211–  8+314
  6. Kecskeméti TE841311–  9+213
  7. Karcagi SC833210–12–212
  8. FC Ajka8314  6–10–410
  9. Videoton FCF823310–  9+19
10. Szentlőrinc8233  8–  809
11. Soroksár SC823312–15–39
12. Békéscsaba822410–13–38
13. Budafoki MTE8224  5–10–58
14. Tiszakécske8224  8–15–78
15. Kozármisleny8134  4–12–86
16. BVSC-Zugló8116  6–  9–34

 

 

Legfrissebb hírek

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Soroksári sikerével élre ugrott a Vasas, idegenben nyert a Budafok és az Ajka – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 21:00

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:55

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:54

Három vesztes bajnoki után nyert újra az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:50

Kétszeri hátrány után be kellett érnie a döntetlennel a hajrában büntetőt hibázó KTE-nek

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:49

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Megszakadt a rossz sorozat: legyőzte a Szeged a Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52
Ezek is érdekelhetik