Nikolics Nemanja a Vidi új sportigazgatója – hivatalos

N. T.N. T.
2025.11.11. 15:42
null
Nikolics lett a Vidi új sportigazgatója (Fotó: vidi.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Videoton a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a keddi naptól Nikolics Nemanja a klub új sportigazgatója. A fehérváriak korábbi játékosának első feladatai között szerepel az új vezetőedző kiválasztása.

 

Nikolics 2010 és 2015, majd 2020 és 2022 között futballozott Vidi-mezben. Többek között két bajnoki címet, Európa-liga-csoportkört és három gólkirályi címet ünnepelhetett a csapattal, 117 bajnoki találatával ő a klub történetének legeredményesebb góllövője is. 2023-ban fejezte be aktív labdarúgó pályafutását. Ezt követően felvételizett az UEFA válogatott játékosok számára kiírt nemzetközi sportvezetői képzésére, amelyet sikeresen elvégzett, diplomáját idén októberben vette át az UEFA elnökétől Nyonban. 2025 szeptember eleje óta Székesfehérvár MJV Önkormányzatának sportszakmai tanácsadójaként segítette a fehérvári labdarúgást, mostantól pedig a Vidi sportszakmai irányításáért felel.

A klub honlapjának beszámolója szerint első feladatai között szerepel az új vezetőedző kiválasztása, amellyel kapcsolatban hamarosan tájékoztatást ígért a Vidi. Mint ismert, hétfőn jött a hír Boér Gábor menesztéséről. Már akkor jeleztük, hogy a csapatot az előző idényben már irányító Pető Tamással tárgyal a vezetőség, információink szerint ő lehet befutó a megüresedett posztra.

 

   
AZ NB II ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Vasas FC

13

9

2

2

24–12

+12

29

  2. Budapest Honvéd

13

8

2

3

26–12

+14

26

  3. Kecskeméti TE

13

7

2

4

22–15

+7

23

  4. Mezőkövesd

13

7

2

4

22–18

+4

23

  5. Csákvár

13

6

5

2

20–12

+8

23

  6. Szeged-Csanád GA

13

6

4

3

17–10

+7

22

  7. Karcagi SC

13

6

4

3

17–17

0

22

  8. Tiszakécske

13

5

3

5

17–21

–4

18

  9. BVSC-Zugló

13

4

2

7

12–13

–1

14

10. Kozármisleny

13

3

5

5

12–20

–8

14

11. FC Ajka

13

4

1

8

10–18

–8

13

12. Videoton FCF

13

3

4

6

13–16

–3

13

13. Soroksár SC

12

3

3

6

17–21

–4

12

14. Szentlőrinc

13

2

5

6

15–18

–3

11

15. Békéscsaba

13

2

5

6

16–24

–8

11

16. Budafoki MTE

12

2

3

7

7–20

–13

9

A 11. fordulóból elhalasztott Budafok–Soroksár mérkőzést november 15-én pótolják be.

 

Legfrissebb hírek

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
23 órája

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26