Hosszabbított támadójával a Szeged, Aczél Zoltán leváltása fel sem vetődött

T. Z.T. Z.
2025.12.19. 15:26
null
Novák Csanád (a labdával) hosszabbított Szegeden (Fotó: szeged-grosicsakademia.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged pénteken hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Novák Csanád szerződését. A klub továbbá ugyanebben a közleményében cáfolta, hogy felvetődött volna Aczél Zoltán vezetőedző menesztése.

A klub közleménye szerint Novák Csanád további két évre kötelezte el magát a Szeged-Csanád Grosics Akadémiához.

Mint írták, Novák 2024 nyarán igazolt a csapathoz, amelyben azóta meghatározó játékossá vált. A kétméteres támadó minden sorozatot figyelembe véve 41 mérkőzésen 19 gólt szerzett, az előző idényben 12 találattal házi gólkirály lett, a mostaniban pedig eddig hétszer talált a kapuba.

„A családommal együtt nagyon szeretjük a várost és a csapatot is. Nyáron lejárt volna a szerződésem, ezt további két évvel meghosszabbítottuk, így 2028 nyaráig segíthetem a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát. Nagy potenciált látok a klubban, örülök, hogy a továbbiakban is szolgálhatom. Szeretném túlszárnyalni az előző évadbeli góltermést, illetve nagy vágyam, hogy utolérjem az örökranglistán Germán Tomit, aki, ha jól tudom, 88 gólt szerzett a Szeged játékosaként” – mondta el a klubhonlapnak a szerződéshosszabbítás után Novák.

A szegediek továbbá közölték azt is, hogy a pletykákkal ellentétben fel sem vetődött Aczél Zoltán vezetőedző menesztése: „Az elmúlt napokban több médium is pletykákat, alaptalan, meg nem erősített információkat publikált a Szeged-Csanád Grosics Akadémiával kapcsolatban. A sajtóhírekkel ellentétben a klub vezetőségében fel sem vetődött Aczél Zoltán vezetőedző leváltása. A vezetőség a szakmai stábbal közösen értékelte az őszi szezont; a jelenlegi helyezés nem áll összhangban a kitűzött célokkal, ezért a csapatnak a tavaszi idényben egyértelműen javuló teljesítményt kell nyújtania Aczél Zoltán irányításával. A vezetőség a keret megerősítésén dolgozik és több játékossal is tárgyalásokat folytat” – írták.

 

 

Legfrissebb hírek

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
25 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
9 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
22 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42