A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

R. P.R. P.
2026.01.23. 20:29
null
Fotó: honvedfc.hu
A Budapest Honvéd által indított szavazás eredményeképpen a labdarúgócsapat a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul.

 

A klub honlapjának pénteki beszámolója szerint több mint 9000 szavazat érkezett, a voksolás pedig egyértelmű eredményt hozott, ugyanis a szurkolók több mint 90 százaléka a Kispest-Honvéd FC elnevezést támogatta. A másik opció a jelenlegi név, azaz a Budapest Honvéd FC megtartása volt.

„Ez az eredmény világos üzenet számunkra. A klub identitása, hagyományai és kispesti gyökerei továbbra is meghatározó értéket jelentenek szurkolóink számára. A döntés azt mutatja, hogy a múltunk és a Honvéd névhez kapcsolódó örökség ma is erős kapocs a klub és a közössége között. Ennek megfelelően a 2026–2027-es idénytől felnőttcsapataink Kispest-Honvéd FC néven szerepelnek majd bajnokságaikban” – olvasható a klub álláspontjában.

A 14-szeres bajnok, nyolcszoros kupagyőztes kispesti együttes, amely az őszi szezon után éllovas a másodosztályban, 1991 és 2003 között már szerepelt ilyen névvel.

SZIJJÁRTÓ PÉTER KLUBELNÖK VIDEOÜZENETE

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Eltört a lába a Honvéd tehetségének, heteket kell kihagynia

Labdarúgó NB I
22 órája

A válogatott szünetben kicserélik a Bozsik Aréna gyepszőnyegét – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:05

Női NB I: idegenben nyert a Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 18:26

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

MK: kilenc gólt lőtt a Kisvárda Nagykozáron, Gödöllőn nyert a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 17:47

A 98. percben jött a dráma az ETO és a Honvéd meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 22:53

Három gól a 90. perc után – az ETO őrült hajrá végén tizenegyesből szerzett góllal verte meg a Honvédot

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 22:00