Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

K. Zs.K. Zs.
2026.01.24. 15:32
null
Geiger Bálint (Fotó: Török Attila)
Geiger Bálint személyében Újpestről vett kölcsön labdarúgót a Videoton – tudtuk meg a székesfehérvári NB II-es klub hivatalos honlapjának szombati híréből.

A 21 esztendős középpályás fél évre érkezett a székesfehérváriakhoz.

Geiger Bálint 2016-ban néhány hetet már edzett a Vidi utánpótlásában, majd a Puskás Akadémiához igazolt, 2019-ben szerződtette az Újpest, amelynek mezében 34 NB I-es bajnokin lépett pályára. A magyar U21-es válogatottban három meccsen játszott.

„December óta vagyunk szoros kapcsolatban a játékossal és a menedzserével. Pető Tamással közösen nagyon bízunk a fiatal labdarúgókban, és egyetértettünk abban is, hogy ha van rá lehetőségünk, akkor vegyük kölcsön Bálintot. Jó felfogású, nagyon jó bal lábbal rendelkező középpályás. Komoly konkurenciaharc lesz a csapatba kerülésért, biztos vagyok abban, hogy ebből profitálni fogunk tavasszal” – idézi a klubhonlap Nikolics Nemanja sportigazgatót.

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
20 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28