NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

P. K.P. K.
2026.02.26. 10:32
null
Kálnoki-Kis Zsombor (középen) a menedzsere, Horváth Zsolt (balra) és a soroksári ügyvezető igazgató, Szűcs Mihály társaságában (Fotó: instagram.com/pfagency)
A labdarúgó NB II-ben utolsó helyen álló Soroksár szerződtette az ősszel még a Videotonban szereplő Kálnoki-Kis Zsombort és a Vasastól távozó Jova Leventét.

 

 

A 24 éves támadó, Kálnoki-Kis Zsombor a nyáron a szlovén NK Naftától igazolt az NB II-es Videotonba, az őszi szezonban Fehérváron futballozott, de hét meccsen kevesebb mint 400 perc jutott neki és januárban távozott a Viditől.

Információink szerint a múlt héten már Soroksáron edzett, fel is tűnt a csapat egyik öltözői, ünneplős fotóján a Kozármisleny ellen 3–2-re megnyert bajnoki meccs után. Kálnoki-Kis Soroksárra szerződését az őt képviselő PF Agency menedzseriroda jelentette be a közösségi oldalán – úgy tudjuk, fél évre írt alá –, majd a soroksarsc.hu is megerősítette, hogy a fővárosiaknál folytatja a pályafutását.

Csakúgy, mint a legutóbb a Vasasban szereplő 34 éves Jova Levente, aki a Kozármisleny elleni bajnokin már a kispadon ült.

„Az előző hetekben sajnos több játékosunk is sérülést szenvedett, ezért elengedhetetlenné vált a keret megerősítése – írja a soroksarsc.hu. – Kapusposzton Jova Levente érkezett, nem kell bemutatni szurkolóinknak. Érkezése kapusaink kiesése miatt elengedhetetlenné vált és nagy öröm számunkra, hogy egy korábbi játékosunk visszatért hozzánk. Levente 2017-ben már szerepelt Soroksáron, majd éveken keresztül védte a Nyíregyháza és a Vasas kapuját. Soroksáron is azt várjuk tőle, hogy rutinjának, tapasztalatának köszönhetően nemcsak a pályán, hanem azon kívül is a csapat vezére, fiatalok számára követendő példa legyen. Szintén csapatunk játékosa lett Kálnoki-Kis Zsombor, aki a támadószekciót erősíti. Akadémiai nevelést kapott, felnőttként pedig pályára lépett a Kazincbarcika és a Videoton színeiben is. Nemzetközi tapasztalatokra is szert tett, játszott az amerikai egyetemi bajnokságban, illetve a szlovén Lendavában is.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁR SC-NÉL
Érkezett: Bora György (Mezőkövesd), Bencze Márk (III. Kerület), Jova Levente (szabadon igazolhatóként, legutóbb Vasas), Kálnoki-Kis Zsombor (szabadon igazolhatóként, legutóbb Videoton FCF), Kokovai Csongor (FTC II – kölcsönbe) 
Távozott: Bolla Gergő (Szentlőrinc), Csemer Gyula (Pécsi MFC), Mergl Szabolcs (Dunaújváros) 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48