Kitömték a Kecskemétet; fordított a Vasas, idegenben nyert a Honvéd és a Szeged – ez történt az NB II-ben

2026.03.22. 19:00
null
A forduló meglepetése: a sárga mezes Csákvár hatszor talált be a Kecskemét hálójába (Fotó: Réti Attila, KTE)
Mind a nyolc mérkőzést vasárnap játszották a labdarúgó NB II 23. fordulójában. Kora délután a Honvéd egy, a Szeged két góllal nyert vendégként, a Mezőkövesd korai góllal szerzett három pontot idegenben, míg a Tiszakécske a hajrában egyenlített Budafokon. A folytatásban a Videoton hazai pályán nem bírt az előző két meccsén kilenc gólt kapó Kozármislennyel, az Ajka egymás után második meccsét nyerte meg 1–0-ra, ezúttal a Békéscsaba ellen, a szinte a teljes második félidőt emberhátrányban játszó Kecskemét pedig fél tucat gólt kapott Csákváron. A forduló záró mérkőzésén a Vasas már a mérkőzés legelején hátrányba került a Soroksár ellen, így 543 perc után kapott újra gólt. A folytatásban azonban a piros-kékek akarata érvényesült, Tóth Milánék 3–1-re nyertek, és megerősítették a feljutást jelentő második helyüket a tabellán.

LABDARÚGÓ NB II
23. FORDULÓ
VASAS FC–SOROKSÁR SC 3–1 (1–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1902 néző. Vezette: Molnár Attila (Máyer Gábor, Mohos Milán)
VASAS: Uram – Girsik A., Hej, Iyinbor, Doktorics – Rab (Hidi M. S., 87.) – Banó-Szabó (Radó, 69.), Urblík J. – Molnár Cs. (Hős, 69.), Pethő B. (Németh B., 63.), Tóth M. (Horváth R., 87.). Vezetőedző: Erős Gábor
SOROKSÁR: Őri – Lukács D., Lakatos Cs., Kékesi, Horváth K. – Köböl, Kokovai (Vass Á., 62.), Bencze M. (Olalekan, 75.) – Kundrák (Kálnoki-Kis Zs., 75.), Korozmán, Bagi (Gólik, 61.). Vezetőedző: Korolovszky Gábor
Gólszerző: Korozmán (0–1) a 3., Banó-Szabó (1–1) a 30., Tóth M. (2–1) a 47., Radó (3–1) a 90+1. percben 
MESTERMÉRLEG
Erős Gábor: – Semmi sem tart örökké – a hosszú kapott gól nélküli sorozatunk megszakadt. Sajnos a bajnokságban eddig mind a négy alkalommal vereséget szenvedtünk, amikor hátrányba kerültünk, de ma végre fordítani tudtunk, és nyertünk, ezért nagyon büszke vagyok a csapatra. Ez már nem az a Vasas, mint a korábbi időszakban. A Soroksár bizonyította, hogy jobb csapat annál, mint amit a tabella mutat, kulturáltan építkezett, kezdeményezett, de a győzelmünk megérdemelt.
Korolovszky Gábor: – Jól indult a mérkőzés, korán gólt szereztünk, és utána is voltak lehetőségeink, ezért csalódott vagyok az eredmény miatt – kicsit több volt ebben a találkozóban. Mást csináltunk ahhoz képest, amit szoktunk, nekem ez tetszett is, de a Vasas fölénye végül eredményességben megmutatkozott. Védekezésben javulnunk kell, mert sok és könnyű gólt kapunk. 

AQVITAL FC CSÁKVÁR–KECSKEMÉTI TE 6–1 (2–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 300 néző. Vezette: Juhász Bálint (Halmai Kristóf, Holpár Gergely)
CSÁKVÁR: Bozó – Lorentz (Szalai P., 64.), Pál B., Umathum, Tifán (Helembai, a szünetben) – Herjeczki (Ominger B., 64.), Farkas A., Somfalvi (Radics, 72.), Haragos – Bányai, Szabó Bence (Krupa, 74.). Vezetőedző: Tóth Balázs
KTE: Varga B. – Szabó A., Belényesi, Debreceni Á. – Győrfi, Haris (Bocskay, 59.), Kovács B., Pljesovszki (Bolgár, a szünetben) – Bolyki (Czékus, 90.), Szabó Bálint (Eördögh, 59.) – Pálinkás. Vezetőedző: Tímár Krisztián
Gólszerző: Bányai P. (1–0) a 6., Herjeczki (2–0) a 13., Pálinkás (11-esből, 2–1) a 19., Szabó Bence (3–1) az 56., Herjeczki (4–1) a 62., Pál B. (5–1) a 73., Bányai P. (6–1) a 86. percben
Kiállítva: Pálinkás a 47. percben
MESTERMÉRLEG
Tóth Balázs: – Nehéz időszakon vagyunk túl, a csapat erejét mutatja, hogy így kijöttünk belőle. Az első félidőben nem volt benne a játékban, hogy ekkora különbséggel nyerünk, Bozó Mirkó bravúrjai kellettek hozzá, hogy előnnyel forduljunk. A kiállítás után viszont szinte minden lehetőségünket gólra váltottunk.
Tímár Krisztián: – Nagyon felelőtlen dolgokat műveltünk és olyan súlyos egyéni hibákat követtünk el, amelyket ezen a szinten már nem szabad.

KARCAGI SC–BUDAPEST HONVÉD FC 0–1 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Karcag, Liget úti Sportcentrum, 1100 néző. Vezette: Ujhelyi Tamás (László István, Vrobvszki Pál)
KARCAG:  Gergely – Kovalovszki, Mona, Szekszárdi T., Sághy (Fekete O., 76.), László D. – Szűcs K., Sain (Györgye, 81.), Pap Zs. (Egri I., 81.) – Kaye, Kohut. Vezetőedző: Varga Attila 
HONVÉD: Tujvel – Szabó A., Csontos D., Ujváry (Somogyi T., 88.), Csonka B. – Szamosi Á., Hangya, Zuigeber (Varga B., 88.), Pekár I. (Szabó T., 74.) – Medgyes Z. (Kovács E., 74.), Varga K. (Gyurcsó, 62.). Megbízott edző: Márton István
Gólszerző: Zuigeber (0–1) a 73. percben
MESTERMÉRLEG
Varga Attila: – A mai meccs a futball igazságtalansága volt. Nem akarom elhinni, hogy a kapusunknak csak egyet kellett védenie, miközben a másik oldalon Tomás Tujvelnek bravúrt bravúrra kellett halmoznia. Legalább egy pontot megérdemeltünk volna.
Márton István: – Azt kaptuk a mérkőzéstől, amit vártunk, nagyon nehéz és küzdelmes meccset játszottunk. A Karcag igazolta jó hírét. Szervezett jó csapatot sikerült legyőznünk.

VIDEOTON FC FEHÉRVÁR–HR-RENT KOZÁRMISLENY 1–1 (1–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 2275 néző. Vezette: Katona Balázs (Sinkovicz Dániel, Bán Kristóf Patrik)
VIDEOTON: Nagy G. – Virágh (Hesz, 84.), Kocsis G. (Simut, a szünetben), Spandler – Somogyi Á., Murka – Kovács K. (Bertók, a szünetben), Bedi, Zsótér – Zimonyi (Varga R., a szünetben), Haraszti (Dékei, 71.). Vezetőedző: Pető Tamás
KOZÁRMISLENY: Oroszi – Horváth D., Vajda R., Turi – Bíró M. (Gajág, 87.), Kocsis D. (Mikolay, 87.), Herczeg B., László K. (Bakó, 65.) – Dóra D. (Gazdag V., 79.) – Babinszky (Zsóri, 65.), Zamostny. Vezetőedző: Czuczi Mátyás
Gólszerző: Zamostny (0–1) a 18., Dóra D. (öngól, 1–1) a 43. percben
MESTERMÉRLEG
Pető Tamás: – Hit, szenvedély és futás nélkül ezt a játékot nem lehet játszani, igazságos eredmény született. Ma nem voltunk jók.
Czuczi Mátyás: – Ez nemzetközi viszonylatban is intenzív mérkőzés volt, a csapatok felvállalták, hogy futballoznak egy jót. Igazságos döntetlen született.

BUDAFOKI MTE–TISZAKÉCSKEI LC 1–1 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Promontor utca, 400 néző. Vezette: Nagy Róbert (Punyi Gyula, Szilágyi Norbert)
BMTE: Horváth A. – Bukta, Jagodics M., Kálnoki-Kis D., Debreceni Z. – Stumpf – Varga B. (Kazmouz, 81.) Németh M. (Nándori, 81.) – Hajdú R. (Kun B., 89.), Gyurkó (Vasvári, 89.) – Rehó. Vezetőedző: Nikházi Márk
TISZAKÉCSKE: Kiss Á. – Szekér Á., Varga J., Visinka, Körmendi – Bódi Á. (Kócs-Washburn, 79.), Horváth E. (Takács T., 68.), Lucas – Gyenes Á. (Zámbó, 79.), Sós B., Pataki B. (M. Ramos, a szünetben). Vezetőedző: Pintér Csaba 
Gólszerző: Hajdú R. (11-esből, 1–0) a 15., M. Ramos (1–1) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Nikházi Márk: – A 89. percben egyenlített az ellenfél, ami nem tesz boldoggá, az viszont igen, hogy remekül küzdöttek a srácok. Sok sérültünk volt a héten, ez nem könnyítette meg a helyzetünket. Lehet, ez az egy pont nagyon fontos lesz a bajnokság végén.
Pintér Csaba: – A szünetben frissítettünk, szerkezetet is váltottunk. A második félidőben, ha nem is játszottunk jól, mindent megtettünk, hogy pontot szerezzünk – sikerült.

SZENTLŐRINC–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 0–2 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szentlőrinc, Szentlőrinci Sporttelep, 200 néző. Vezette: Farkas Tibor (Topálszki Szabin, Vargha Tamás)
SZENTLŐRINC: Kostyák – Szivacski, Poór P., Dinnyés, Bolla G. (Samson, 83.), Márta (Herczeg M, a szünetben) – Nyári (Adamcsek, 66.), Rac (Tollár, 66.), Szolgai – Kocsis B., Mascoe (Harsányi, a szünetben). Sportigazgató: Márton Gábor
SZEGED: Veszelinov – Sándor M., Szilágyi Z., Horváth M., Kalmár O. – Suljic (Tóth B., 82.), Rabatin, Zvekanov (Vágó, a szünetben), Bodnár B. (Kun Á., 89.) – Tóth-Gábor (Márkvárt, 69.), Borvető (Novák Cs., 69.). Vezetőedző: Laczkó Zsolt
Gólszerző: Vágó (0–1) az 54., Tóth-Gábor (11-esből, 0–2) a 67. percben
MESTERMÉRLEG
Szolga Gorán másodedző: – A szegediek győzelme teljesen megérdemelt. Igaz, az első gól előtti játékhelyzetet erősen véleményesnek tartom...
Laczkó Zsolt: – Nyertünk, és kapott gól nélkül játszottuk le a meccset, de nem szeretem, ha mélyen védekezünk.

BVSC-ZUGLÓ–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 0–1 (0–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Szőnyi út, 253 néző. Vezette: Iványi Gábor (Szalai Dániel, Ring Kevin)
BVSC: Petroff – Babós, Vinícius, Lehoczky, Király Á. (Palincsár, 71.) – Katona M. (Ominger G., 61.), Csernik (Kelemen P., 71.), Horváth Sz. (Bliznyuk, 71.), Törőcsik P., Dénes A. – Bacsa P. (Farkas B., a szünetben). Vezetőedző: Dragan Vukmir
MEZŐKÖVESD: Deczki – Ternován (Csörgő V., 84.), Varjas Z., Keresztes B., Hornyák Cs. (Vidnyánszki, 74.) – Zachán, Csatári (Gresó, 74.) – Vörös B. (Kovalenko, 84.), Bertus, Merényi (Vajda S., 64.) – Szalai J. Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Szalai J. (0–1) a 8. percben
MESTERMÉRLEG
Dragan Vukmir: – A korán kapott gól után hiába játszottunk mezőnyfölényben és tettünk meg mindent az egyenlítésért, illetve a győzelemért, a csapat teljesítménye ezúttal meg sem közelítette a korábbi hetekben tapasztaltat.
Csertői Aurél: – Az első félidőben jól futballoztunk, ennek volt köszönhető a vezetés is, a második játékrészben pedig sokat dolgozva, nagyszerűen küzdve megőriztük előnyünket – nem érdemtelenül.

FC AJKA–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 1–0 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Ajka, Városi Sportcentrum, 750 néző. Vezette: Gaál Ákos (Király Zsolt, Kulman Tamás)
AJKA: Szabados – Kovács N., Bacsa B., Tar, Garai – Csizmadia Z., Tóth G. (Kenderes, 26.) – Mohos (Papp M., 90+3.), Sejben (Csörnyei, 90+3.), Doncsecz (Kopácsi, 61.) – Cipf (Csóka, 61.). Megbízott edző: Gaál Bálint
BÉKÉSCSABA: Póser – Szabó B. (Papp Á., 80.), Kuzma, Viczián, Kelemen D. – Pintér B., Kóródi (Sármány, 67.), Zsolnai (Major G., 59.), Mikló – Ésik (Igricz, 67.), Borsos (Daru, 67.). Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerző: Cipf (11-esből, 1–0) a 19. percben
MESTERMÉRLEG
Gaál Bálint: – Nem kezdtünk jól, az első negyedórában nem találtuk a ritmust, de a nehéz helyzetekben jól reagáltunk. A büntető fordulópontot jelentett, összességében a játék képe és a helyzetek alapján megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.
Csató Sándor: – Csalódott vagyok, mert legalább egy pontot szerettünk volna szerezni. Az első nagyobb helyzet a miénk volt, és az ilyen mérkőzéseken kulcskérdés, ki szerzi meg a vezetést. Ezután jött a büntető, amiből a hazaiak előnybe kerültek, és agresszívan, harcosan meg is őrizték azt a találkozó végéig. Amíg nem tudunk helyzeteket kialakítani és értékesíteni, addig nehéz dolgunk lesz, ebben az osztályban minden győzelemnek óriási jelentősége van.

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Budapest Honvéd23163442–17+2551
  2. Vasas FC23154443–18+2549
  3. Mezőkövesd23116631–26+539
  4. Kecskeméti TE23113934–31+336
  5. Csákvár2399536–29+736
  6. Videoton FC Fehérvár2388729–24+532
  7. Szeged-Csanád GA2387825–23+231
  8. Karcagi SC2387825–33–831
  9. BVSC-Zugló23931126–23+330
10. Kozármisleny2378826–35–929
11. FC Ajka23911317–26–928
12. Tiszakécske2369826–34–827
13. Békéscsaba23571123–34–1122
14. Budafoki MTE23571124–39–1522
15. Szentlőrinc23311928–33–520
16. Soroksár SC23471230–40–1019

 

 


 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10