A kiesés elől menekülő Soroksár pontot szerzett az élvonalba igyekvő Honvéd otthonában

RÓTH ZOLTÁNRÓTH ZOLTÁN
2026.04.27. 21:55
null
Pinte Patrik (balra) a kapufát találta el az első félidőben (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB II 27. fordulójának záró mérkőzésén a második helyen álló Budapest Honvéd a Soroksárt fogadta. A 0–0-s eredménnyel végződő összecsapáson mindkét csapat eltalálta a kapufát, gólt azonban nem tudott szerezni. A kispestiek előnye három fordulóval a bajnokság vége előtt hét pontra nőtt a harmadik Kecskeméttel szemben.

 

LABDARÚGÓ NB II
27. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–SOROKSÁR SC 0–0
Budapest, Bozsik Aréna, 2071 néző. Vezette: Ujhelyi Tamás (Szécsényi István, Horváth Zoltán)
HONVÉD: Tujvel – Ujváry (Kovács E., 55.), Pauljevics, Szabó A., Csontos D., Hangya – Gyurcsó (Kántor K., 83.), Pekár I., Szamosi Á. (Gáspár D., 86.), Medgyes Z. (Zuigeber, 55.) – Pinte (Kállai K., 55.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
SOROKSÁR: Őri – Bencze (Gálfi, 80.), Kékesi, Lakatos Cs., Lukács D. – Bagi, Köböl, Nagy O. (Könczey, 88.), Korozmán (Kundrák, 69.) – Lovrencsics B., Olalekan (Vass Á., 80.). Vezetőedző: Korolovszky Gábor
MESTERMÉRLEG
Feczkó Tamás: – Az első félidőben tompán, dinamika nélkül játszottunk, bár így is volt kapufánk. Jól zárt a Soroksár, megszervezte a védekezését. Nem tudtunk úgy frissíteni a kupameccs után, ahogy kellett volna, de az utolsó negyedórában voltak százszázalékos ziccereink, sajnos nem sikerült gólt szereznünk. Szegeden győznünk kell.
Korolovszky Gábor: – Hősiesen futballozva, hatalmas munkát végeztek a játékosaink. Amíg erővel bírtuk, kiegyensúlyozott volt a meccs, csupán az utolsó percekben nyomott be minket a Honvéd. Négy meccse óta nem kaptunk ki, s ez nagy dolog számunkra.

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:10

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

A Kecskemét a megyei rangadón kiütötte a Tiszakécskét, a Mezőkövesd nem bírt az Ajkával. Nem tudott nyerni a Békéscsaba, így kieső helyre csúszott vissza.

ÖSSZEFOGLALÓ

Négy fordulóval a bajnokság vége előtt a feljutásra pályázó Honvéd a kiesés elől menekülő Soroksárt fogadta a Bozsik Arénában. A találkozó nagy kérdése az volt, hogy a hétközi, ZTE elleni 120 perces kupacsata mennyit vett ki a kispestiekből, akik az ősszel is csupán egy 93. percben szerzett Csontos Dominik-góllal tudtak nyerni a sárga-feketék otthonában.

Technikai okok miatt csúszott a kezdés... (Fotó: Dömötör Csaba)

Nos, az egyik háló hibája miatt csúszással kezdő mérkőzés első húsz percében gyakorlatilag semmi említésre méltó esemény sem történt a pályán. A 25. percig kellett várni az első lövésre, ekkor Pinte Patrik rögtön el is találta a kaput 13 méterről, de Őri Levente védett. Egy perccel később ismét a hazaiak kerültek helyzetbe, de Szamosi Ádám lövését is védte Őri. A legközelebb a 34. percben jártak a csapatok a gólhoz, Pinte Patrik 21 méterről ellőtt labdája csattant a lécen. A 39. percben a soroksáriak szerezhették volna meg a vezetést, Bagi Ádám passza után a vendégek házi gólkirálya, Korozmán Kevin ziccerhelyzetben nagyon rosszul lőtt, Tomás Tujvel könnyedén hárított.

Pinte Patrik (fehérben) nehezen boldogult a soroksári védők között (Fotó: Dömötör Csaba)

A második félidő hazai sárga lappal indult, majd a 49. percben Tujvel rövid felszabadítása után Köböl Krisztián 17 méterről, jobb külsővel a bal felső sarok fölé lőtt. Két perccel később egy büntetőt kérhettek számon a játékvezetőn a hazaiak, Lovrencsics Balázs és Szamosi összecsapása során szabálytalannak tűnt a tizenhatoson belül a vendégek támadója, de még a visszajátszások alapján sem volt egyértelmű, hogy volt-e kontakt a játékosok között. Az 56. percben a Soroksár is eltalálta a kapufát, Korozmán lövésénél a lécről csúszott a labda a kapu fölé.

A játékrész közepe felé közelítve egyre inkább a levegőben lógott a Soroksár-gól, ám majdnem a hazaiak találtak be. Gyurcsó Ádám remek beívelése után Hangya Szilveszter elszakadt a védőktől, és hat méterről tisztán fejelt, Őri hatalmas bravúrt mutatott be. A hajrában több alkalommal is eldönthették volna a meccset a hazaiak. A 82. percben Branko Pauljevics, hat perccel később Csontos Dominik lőtt nagy helyzetből a kapu mellé. A Soroksár egymás után negyedik mérkőzésén maradt veretlen, de még mindig nem távolodott el a kiesőzónától, míg a Honvéd előnye hét pontra nőtt a Kecskeméttel szemben három fordulóval a bajnokság vége előtt. A kispestiek a következő fordulóban Szegeden biztosíthatják be a feljutásukat. 0–0

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Vasas FC27184553–20+3358
  2. Budapest Honvéd27174645–21+2455
  3. Kecskeméti TE27153946–33+1348
  4. Mezőkövesd27127835–31+443
  5. Csákvár271010741–36+540
  6. Videoton FC Fehérvár27109835–27+839
  7. Kozármisleny27109832–37–539
  8. Karcagi SC27981028–37–935
  9. BVSC-Zugló271041330–28+234
10. FC Ajka271031421–32–1133
11. Tiszakécske27891033–42–933
12. Szeged-Csanád GA27881126–33–732
13. Soroksár SC27691235–43–827
14. Budafoki MTE27671427–44–1725
15. Békéscsaba275101225–38–1325
16. Szentlőrinc274121130–40–1024

 

 

PERCRŐL PERCRE

Legfrissebb hírek

Magyar Kupa: nyilvánosságra hozták a döntő pontos időpontját

Labdarúgó NB I
9 órája

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:25

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:10

Nem esett gól Békéscsabán, újra kieső helyen Csató Sándor együttese

Labdarúgó NB II
Tegnap, 20:50

A Kecskemét kiütötte a Tiszakécskét a vármegyei derbin

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:55

Gyors gólváltás után ikszelt az Ajka Mezőkövesden

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:55

Két gólt lőtt a Vasas a hajrában Fehérváron, és feljutott az NB I-be

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:55

A Budafok kihasználta a Szeged enerváltságát, rossz sorozatát megszakítva sokat tett a bennmaradásért

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:55
Ezek is érdekelhetik