Ünnep lesz a budafoki futballpályán: jön az ötvenedik döntő!

S. Zs.S. Zs.
2026.04.29. 08:50
null
A Budapest-kupa előző kiírását a TFSE csapata nyerte meg, amely ezúttal címvédésre készül (Fotó: TFSE)
Szerdán 17 órától Budafokon, a Promontor utcai pályán a TFSE és a Csepel UFC vívja az 50. Budapest-kupa-döntőt.

IMMÁR HAGYOMÁNY, hogy a hangulatos budafoki sporttelepen rendezik a Budapest-kupa döntőjét. Az 50. fináléba a TFSE és a Csepel UFC jutott be, és bárhogy alakul a szerda délutáni mérkőzés, a trófea megérdemelten lesz a győztesé. A TFSE kapott gól nélkül, mégis nehéz úton jutott el idáig: az Issimo ellen a 94. percben szerezte a győztes gólt, a Szabadkikötő ellen – többek között Hollókőy Ádám bravúrjainak köszönhetően – kettős emberhátrányban is eljutott a tizenegyespárbajig, amelyet megnyert. A Csepel útja sem volt zökkenőmentes, a Vízművek ellen 2–0 után lett 2–2, de az UFC lőtte a harmadikat, a 43. Sz. Építők ellen az utolsó percekben esett két góllal lett 2–2, és harminc tizenegyes után sem született döntés, 15–15-re álltak a felek, amikor a csepeliek győzni tudtak. Az utolsó körben a Flotta már készülhetett a budafoki döntőre Petneházi Márk (a korábbi zalaegerszegi és siófoki játékos) korai góljával, de Tolnay Rokkó a 90. percben hosszabbításra mentette a meccset – a tizenegyesekben pedig már volt rutinja a gárdának. A két csapat az ősszel bajnoki meccsen találkozott, akkor a TFSE 5–0-ra nyert.

„A legjobb, legszervezettebb ellenfelünk volt ebben az idényben – mondta Rebecsák Szilárd, a Csepel UFC edzője. – A novemberi meccs miatt is az ellenfelet tartom esélyesnek, de ez a döntő, amelyben bármi előfordulhat: felkészülünk és győzni szeretnénk.”     

„Két alapemberünk biztosan hiányzik majd – így Céró Bálint, a TFSE vezetőedzője. – A Csepel tavaly osztályozót játszott a feljutásért, rutinos csapat, mi büszkék vagyunk, hogy egymás után kétszer is döntőbe kerültünk.”     

A mérkőzés 17 órakor kezdődik, a döntőt Rábel Alfréd vezeti.

 

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: MAFC-előny az ötödik helyért

Röplabda
2026.04.25. 17:09

Tizenkét év után döntőbe jutott a Pécs a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.22. 19:48

Háromszettes TFSE-siker a női röpi Extraligában

Röplabda
2026.04.18. 17:00

Négyjátszmás TFSE-siker a női röpi Extraligában

Röplabda
2026.04.12. 21:05

Női kosár NB I: csaknem hét év után távozik a TFSE vezetőedzője

Kosárlabda
2026.04.09. 14:10

Hegedűs Péter: Nulla egynél is hittünk magunkban

Kosárlabda
2026.04.02. 11:39

Női kosár NB I: a Szekszárd búcsúztatásával elődöntős a TFSE

Kosárlabda
2026.03.31. 20:07

Holcz Rebeka: Nálunk minden meccsbe nagy melót tesznek a szurkolók

Kosárlabda
2026.03.31. 11:15
Ezek is érdekelhetik