Labdarúgó NB II: jogerős a Tiszakécske négypontos levonása

2026.05.01. 13:10
null
Nem jött jól a négypontos levonás a bajnokság hajrájában a fehér mezes tiszakécskeieknek (Fotó: Dömötör Csaba)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottságának döntése alapján egy játékos jogosulatlan szereplése miatt négy pontot levontak a másodosztályban szereplő Tiszakécskei LC-től.

Az MLSZ versenybizottsága amiatt büntette meg a Merkantil Bank Liga újoncát, mert Sós Bence ősszel – még az élvonalbeli Kazincbarcikában szerepelve – három sárga lapot gyűjtött, majd tavasszal, immár a Tiszakécske színeiben további két figyelmeztetést kapott, ennek ellenére pályára lépett a soron következő bajnokin, azaz nem töltötte le az öt sárga lap után járó automatikus egymeccses eltiltást, ami így jogerőre emelkedett.

A klub ugyan fellebbezett a döntés ellen, de a fellebbviteli bizottság helyben hagyta az első fokú határozatot. A Tiszakécske előnye így négy pontra olvadt a kieső helyen álló Békéscsabával szemben három fordulóval a bajnokság vége előtt. Az együttes a szezon végéig a Békéscsabát és a Szentlőrincet fogadja, a kettő között pedig a Karcaghoz látogat.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGk P 
1. Vasas FC27184553–20+33 58 
2. Budapest Honvéd27174645–21+24 55 
3. Kecskeméti TE27153946–33+13 48 
4. Mezőkövesd27127835–31+4 43 
5. Csákvári TK271010741–36+5 40 
6. Videoton FC Fehérvár27109835–27+8 39 
7. Kozármisleny27109832–37–5 39 
8. Karcagi SC27981028–37–9 35 
9. BVSC Zugló271041330–28+2 34 
10. FC Ajka271031421–32–11 33 
11. Szeged-Csanád Grosics Akadémia27881126–33–7 32 
12. Tiszakécske27891033–42–9 29 
13. Soroksár SC27691235–43–8 27 
14. Budafoki MTE27671427–44–17 25 
15. Békéscsaba275101225–38–13 25 
16. Szentlőrinc SE274121130–40–10 24 
Pontlevonások:  Tiszakécske 4 pont

 

 

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

A Kecskemét a hajrában csikarta ki a győzelmet a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:55

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51