NB I-es klubok célkeresztjében a Mezőkövesd tinédzsere

B. L.B. L.
2026.05.21. 16:35
null
Az ETO FC, a DVSC és a ZTE FC is kiszemelte magának az NB II-ben tizenhét évesen ígéretes teljesítményt nyújtó Vörös Barnát.

Legnagyobb értéke vehet búcsút az NB II-es Mezőkövesdtől: lapunk információja szerint első osztályban szereplő élcsapatok szemelték ki a 17 éves Vörös Barnát. Úgy tudjuk, a bajnok ETO FC, a Konferencialigában induló Debreceni VSC és az idény meglepetéscsapatának számító ZTE FC között dőlhet el a versenyfutás.

A 2008-as születésű támadó középpályás a nyáron szerződött a horvát Istra akadémiájáról a Mezőkövesdhez. Leginkább a széleken játszatta Csertői Aurél vezetőedző, 24 mérkőzésen négy gólt szerzett, és egy gólpasszt adott. A Cube adatelemző rendszer mérései szerint hosszú passzainak (50%), illetve cselezéseinek hatékonysága (83%), valamint kaput eltaláló lövéseinek aránya (50%) alapján kiemelkedett a posztján szereplők közül, és a védekezési mutatói is a jobbak közé sorolhatók – talán ez is közrejátszott abban, hogy a Transfermarkt a minap 200 ezer euróra növelte a becsült piaci értékét, ami a legmagasabb a 2008-as magyar labdarúgók között. Az U-válogatott játékos iránt mutatott érdeklődést az is növelheti, hogy megfelel az NB I-es fiatalszabálynak. Ugyanakkor 2028 nyaráig érvényes megállapodás köti klubjához, ki kell őt vásárolni a szerződéséből.

 

Legfrissebb hírek

Sokáig semmi, majd gólváltás a hajrában – ikszelt a Mezőkövesd és az Ajka

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 18:59

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 10:22

A térde sem kényszerítette térdre Kinyik Ákost

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 09:42

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 19:52

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 13:22

Az Újpest csodacseréje lett Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 13:00

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Gólzápor a Szőnyi úton, a BVSC ötször, a Soroksár kétszer talált a kapuba

Labdarúgó NB II
2026.10.12. 21:35