NS-infó: Barcelonában és a Real Madridnál is tanult a Csákvár leendő vezetőedzője

2026.05.28. 16:04
null
Berndt András (Fotó: Vehir.hu Futsal Veszprém/Facebook)
A Nemzeti Sport információja szerint az utánpótlás eddigi szakágvezetője, Berndt András veszi át a távozó Tóth Balázs helyét a labdarúgó NB II-ben szereplő Csákvár kispadján.

Mint arról korábban már hírt adtunk, a Csákvár utolsó tavaszi, Szeged elleni NB II-es mérkőzése után Tóth Balázs vezetőedző lapunknak elmondta, hogy távozik a csapat éléről: „A stáb és jómagam nem folytatjuk a munkát, más irány következik mindkét fél számára” – fogalmazott.

A Nemzeti Sport értesülése szerint a szakembert Berndt András váltja a kispadon, aki korábban – 2019 és 2021 között – Visinka Ede másodedzőjeként már dolgozott a szakmai stábban, legutóbb pedig utánpótlás-szakágvezetőként tevékenykedett.

Úgy tudjuk, Berndt érkezését néhány napon belül hivatalosan is bejelenthetik, amint összeáll az új szakmai stáb.

„Tudatosan készültem az edzősködésre, és a tény, hogy nem lettem profi játékos, hatalmas motivációt adott és ad a mai napig, hogy fejlesszem magam és a legmagasabb szinten dolgozhassak egyszer; talán ennek köszönhető az elhivatottságom – nyilatkozta egy korábbi interjúban a feol.hu-nak Berndt András. – 2021 júliusa óta vagyok a Csákvári Torna Klub utánpótlás vezetője és ezzel egy időben kezdtem el a külföldi mesterképzéseimet Barcelonában, Portóban és a Real Madridnál.”

Labdarúgó NB II
2025.02.06. 14:59

Nagy tervei vannak Berndt Andrásnak, aki Barcelonában végzi az edzői mesterképzést

A 32 éves szakember korán felhagyott az aktív játékkal, az utóbbi években spanyol nyelvtudását bevetve képzi magát, emellett Csákváron és Veszprémben dolgozik.
A szakmai stáb mellett jelentős átalakulások várhatók a Csákvár keretében is, a klub eddig hat játékos (Baracskai Roland, Karacs Dániel, Fejős Áron, Ominger Bence, Simon András és Szakály Dénes) távozását jelentette be. A vezetőség jelentős fiatalítást tervez, az egyik kiszemelt a legutóbb Brazíliában, a Santa Fé FC U20-as csapatában szerepelt, 20 éves, korábbi U18-as válogatott csatár Barkóczi Benedek. Elképzelhető, hogy a június közepén kezdődő nyári felkészülést már ő is a csapattal kezdi meg. 
NAGY VÁLTOZÁSOK VÁRHATÓK A KERETBEN IS – BARKÓCZI BENEDEK AZ EGYIK KISZEMELT

 

Labdarúgó NB II
2026.05.27. 22:54

Hat játékos távozik az NB II-es Csákvártól

Szakály Dénes, Simon András, Baracskai Roland, Karacs Dániel és Fejős Áron mellett Ominger Bence is máshol folytatja a pályafutását.

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
5 órája

Részleges szalagszakadást szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
11 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

A Kecskemét a hajrában csikarta ki a győzelmet a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:55