Újabb játékossal hosszabbított szerződést az NB II-es Videoton

F. B.F. B.
2026.05.29. 15:34
null
Kovács Krisztián (balra) is marad a fehérváriaknál (Fotó: vidi.hu)
A 25 esztendős védő, Kovács Krisztián a következő bajnokságban is az NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvárban futballozik majd, mivel a klub szerződést hosszabbított vele – számolt be róla a csapat honlapja.

A hátvédként több poszton bevethető játékos 2025 nyarán Paksról érkezett a Videotonhoz, és a mögöttünk hagyott idényben az együttes alapembere volt. A bajnokságban 18-szor kezdőként, 7-szer csereként játszva egy gólt szerzett, míg a Mol Magyar Kupában háromszor lépett pályára.

„Mindig pozitív visszajelzés egy játékos számára, ha a klub számít rá, így természetesen örülök, hogy szerződést hosszabbítottunk – mondta a klubhonlapon Kovács Krisztián. – Szeretném meghálálni a bizalmat, remélem, sikerül elérnünk azokat a céljainkat, amiket a város és a szurkolók is megérdemelnek. A mögöttünk hagyott idény nehezen indult, de összességében pozitívan tudtuk zárni a szezont, mostantól pedig a jövőre koncentrálunk. Mindent meg fogok tenni a csapat sikeréért a pályán és azon kívül is, jó játékkal szeretnék segíteni a céljaink elérésében.”

„Kovács Krisztián sokoldalú futballista, nagyon jó mentalitással a pályán és azon kívül is, nekünk pedig ilyen játékosokra van szükségünk – mondta Nikolics Nemanja sportigazgató. – Több poszton is bevethető, ráadásul jó korban van, és még bőven van benne fejlődési lehetőség. Mindkét fél közösen képzelte el a folytatást, így gyorsan sikerült megegyeznünk a szerződéshosszabbításról.”

Arról viszont a Vidi honlapja nem számolt be, hogy a védő hány évre írt alá. Korábban már Spandler Csaba is szerződést hosszabbított, erről itt számoltunk be!

 

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10