Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

F. B.F. B.
2026.06.26. 17:51
null
Papp Milán Kecskemét után Ajkán bizonyíthat (Fotó: fcajka.hu)
Élvonalbeli tapasztalattal rendelkező kapust igazolt Gyurján Márton személyében a labdarúgó NB II-ben szereplő FC Ajka, sőt, a bakonyiak a Kecskemétről távozó Papp Milánt is szerződtették – számolt be róla a klub.

A 30 éves Gyurján Márton egyéves szerződést írt alá az Ajkával. A kapus korábban játszott az NB I-ben a ZTE FC színeiben, míg az előző két évben a Szentlőrincben játszott, ahol 45 tétmérkőzésen szerepelt és 13 alkalommal maradt érintetlen a hálója. Az ajkaiaknak így megvan a két kapusuk a bajnokságra, hiszen Gyurján mellett korábban Simon Barnabás érkezett a posztra, miközben Szabados István és Horváth Dániel távozott.

A Kecskeméti TE-t elhagyó, 24 éves védő, Papp Milán szintén egyéves szerződést írt alá a bakonyiakkal. Az elmúlt években a kecskemétiek mellett játszott Győrben, Gyirmóton, Kazincbarcikán és a Videotonban is.

„Az elmúlt időben olyan közegben voltam, ahol nem becsültek meg, nem hittek bennem, de szeretném bizonyítani mindenkinek, hogy sokkal több van bennem – mondta a klubhonlapon Papp Milán. – Rövid időn belül az első osztályban szeretnék futballozni. Ennek megfelelően a célom, hogy meghatározó játékossá tudjak válni idén és vezéregyénisége legyek az ajkai csapatnak. Karrierem során mindig szakmai szempontok alapján igazoltam mindenhová, ez most is így van. Úgy gondolom, hogy a klub és az én elképzeléseim megegyeznek a jövővel kapcsolatban, innentől enyém a terep, hogy a pályán bizonyítsak.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ FC AJKÁNÁL
Érkezett: Gyurján Márton (Szentlőrinc), Papp Milán (Kecskeméti TE), Simon Barnabás (Paksi FC)
Távozott: Horváth Dániel (?), Kovács Nikolasz (BVSC), Szabados István (Kecskeméti TE), Nagy Nikolasz (?)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
5 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38