Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Igaznak bizonyultak korábbi értesüléseink, Bányai Péter Kecskeméten folytatja pályafutását. A támadó Malajziában született, majd 3 éves korában költözött haza családjával Budapestre, ott is kezdett el futballozni fiatalon a Grund FC-ben. A Rákosmente színeiben a 2016–2017-es idényben mutatkozott be a felnőttek közt az NB III-ban, majd a 2020–2021-es idény hozta meg neki az áttörést, akkor 11 gólt szerzett, és le is igazolta az NB II-es Szentlőrinc. A baranyai klubnál négyszer volt eredményes a másodosztályban másfél év alatt, majd az NB III-as Iváncsához igazolt. 2023 tavaszán 13 góljával bajnoki címhez segítette csapatát, majd a következő idényben ezüstérem került a nyakába, emellett 22-szer talált be.
Ezután az NB II-es Mezőkövesdhez került, majd az idény közepétől Tiszakécskén folytatta kölcsönben, ahol 13 meccsen 7 góllal segítette feljutáshoz a Tisza-partiakat az NB III-ból. A mögöttünk hagyott idényben az NB II-es Csákvárban szerepelt kölcsönben, ahol 29 bajnokin 10 gólt és 7 gólpasszt termelt az NB II-ben, ami a kanadai pontok tekintetében a harmadik legjobb mérleg az egész mezőnyben.
A 25 éves játékos kölcsönszerződése lejárt Csákváron, és miután a Kecskeméti TE kifizette a szerződésében szereplő kivásárlási árat a Mezőkövesdnek, csatlakozhatott is a kerethez.
„Nagyon örülök, hogy itt lehetek, várom már a közös munkát, illetve szeretném elérni azokat a célokat, amit a klub kitűzött elénk. A csapat célja a legfontosabb, biztos vagyok benne, hogy mindannyian a feljutást szem előtt tartva dolgozunk majd végig. Ami engem illet, ehhez gólokkal és gólpasszokkal szeretnék hozzájárulni” – mondta a klubhonlapon Bányai Péter.








