NB II: távozó Soroksáron, érkező Szegeden és Szentlőrincen

F. B.F. B.
2026.07.07. 00:33
null
Varga György Balázs (jobbra) Szentlőrincen folytatja (Fotó: szentlorincse.hu)
Három NB II-es labdarúgócsapat kerete változott. A Soroksár SC közös megegyezéssel szerződést bontott Bora Györggyel, a Szegedhez Posztobányi Patrik, míg a Szentlőrinchez Varga György Balázs érkezett – számolt be róla a klubok honlapja.

A tapasztalt, 30 éves belső védő, Bora György 2026 januárjában csatlakozott a Soroksárhoz a Mezőkövesd Zsóry együttesétől, sárga-fekete mezben viszont összesen csak 6 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Most elhagyta a XXIII. kerületieket és szabadon igazolhatóvá vált.

A Szeged-Csanád GA viszont igazolt, mégpedig a 23 éves Posztobányi Patrikot, aki legutóbb Budafokon futballozott. A középpályás a Puskás Akadémia utánpótlásában kezdte pályafutását, majd a felcsúti klub négy alkalommal is kölcsönadta a védekező középpályást, aki a felnőttek között Csákváron egy, Zalaegerszegen és Siófokon fél-fél idényt töltött el. 2024 nyarán a Mezőkövesd szintén kölcsönvette a játékost, aki ezután, egy év elteltével végleg elhagyta a Puskás Akadémiát, és a Budafokhoz szerződött. Posztobányi Patrik 11 NB I-es és 104 NB II-es mérkőzéssel a háta mögött érkezik a Szegedhez.

„Nagyon-nagyon bizakodó vagyok, nagyon sokat várok ettől az idénytől, mind egyénileg, mind csapatszinten – fogalmazott a klubhonlapon. – Ez egy nagy előrelépés a karrieremben. Motivált, harcos játékosnak tartom magam, akinél nincsen elveszett labda.“

A Szentlőrinchez pedig nagy munkabírású, kreatív játékos érkezett Varga György Balázs személyében, akinek Újpesten lejárt a szerződése. A 22 éves középpályás Újpesten bemutatkozott a felnőttek között az NB III-as együttesben, aztán nagyon fiatalon, tizenhét esztendősen az élvonalban is pályára léphetett. Ezt követően Szegeden és az előző idényben Budafokon szerepelt kölcsönben. Ő a Szentlőrinc első nyári érkezője és érdekesség, hogy a XXII. kerületieknél már dolgozott együtt Nikházi Márk vezetőedzővel.

„Olyan megfelelő, támogató környezetbe akartam kerülni, ahol előrébb tudok lépni, és stabil játéklehetőséget kapok, márpedig a Szentlőrinc ilyen csapat – fogalmazott a klubhonlapon a 22 éves Varga György Balázs, akire támadó középpályásként, illetve jobbszélsőként számítanak. – Ellenfélként többször is találkoztam a lőrinciekkel, mindig elszánt, motivált csapat volt, ami nagyon imponált nekem.“

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁR SC-NÉL
Érkezett: Kokovai Csongor, Lukács Dániel, Nagy Levente, Szász Roland (mindannyian az U19-es csapatból)
Távozott: Bora György (?), Gálfi Norbert (Diósgyőr), Korozmán Kevin (visszavonult), Könczey Márk (?), Króner Martin (?), Kundrák Norbert (?), Németh Erik (Ajka), Tóth Gábor (?), Tumma Gergely (?)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIÁNÁL
Érkezett: Dragan Cubra (szerb-magyar, FC Napredak Krusevac – Szerbia, legutóbb Trayal – Szerbia, kölcsönben), Gera Zalán (Mosonmagyaróvár), Haragos Viktor (Csákvár), Mikló Roland (Békéscsaba), Posztobányi Patrik (Budafok), Prokop Rostislav (Tiszakécske), Széles Imre (MTK), Vékony Viktor (Nagykanizsa)
Távozott: Borvető Áron (DVTK), Holman Dávid (?), Horváth Milán (?), Márkvárt Dávid (?), Novák Csanád (Gyirmót), Rjaskó Mihály (?), Asmir Suljic (bosnyák-magyar, FK Radnicski 1923 – Szerbia), Szilágyi Zoltán (Kecskemét)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZENTLŐRINCNÉL
Érkezett: Varga György Balázs (Újpest FC, legutóbb Budafok – kölcsönben)
Távozott: Adamcsek Máté (?), Gyurján Márton (Ajka), Mascoe Nathaniel Lawrenzo (kanadai, ETO FC – kölcsönből vissza), Zeravica Marino (horvát-magyar, NK Osijek – Horvátország, kölcsönből vissza), Nyári Patrik (Kecskemét)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
5 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

A Kecskemét a hajrában csikarta ki a győzelmet a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:55

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34