Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Az Index írása szerint mindössze 30 évesen bejelentette visszavonulását a profi futballtól a középpályás Vida Máté, aki hat alkalommal szerepelt a magyar válogatottban – 2016-ban és 2019-ben is háromszor kapott lehetőséget. Vida karrierje nagy részét a Vasasnál töltötte – 2018 és 2021 között szerepelt a szlovákiai DAC-ban, az elmúlt idényben pedig az NB II-es Karcag játékosa volt. A visszavonulásról beszámoló cikk szerint pályafutása a karrierje legjobb időszakában bicsaklott meg, amikor a DAC játékosaként elszakadt a keresztszalagja – ráadásul akkor már a Slavia Praha is szerette volna szerződtetni. A gyógyulófélben lévő térde aztán be is gyulladt, így végül csaknem egy évet kellett kihagynia. A dunaszerdahelyiektől 2021-ben visszatért a Vasashoz, ám az angyalföldieknél 2022 végén ismét elszakadt a térdszalagja, így újabb hosszú kihagyás várt rá.
A sorozatos kihagyások mentálisan is megviselték a hatszoros válogatott játékost, akit ráadásul egy vírusos megbetegedés le is gyengített – teljes felgyógyulása után végül az NB II-es Karcaghoz igazolt egy évvel ezelőtt, ám idén nyáron úgy döntött, nem folytatja a profi futballt.
„Sosem vallottam be még magamnak sem, hogy már nem vagyok azon a szinten, mint régen – mondta Vida Máté az Indexnek. – Egy ideje érett bennem az elhatározás, és mostanra hoztam meg a döntést. Talán jó is, hogy nyáron nem volt ajánlatom, mivel az már csak időhúzás lett volna.”
Vida a lapnak elmondta, nem szakad el a sportágtól, hiszen amatőrként az osztrák negyedosztályban azért még folytatja a szereplést, és a jövőben szeretne edzőként dolgozni.
A foci szeretete miatt akarok még játszani. Emellett külföldön szakmai előadásokra járok majd, felkeresem a legjobb német akadémiákat, és feltérképezem, hogyan zajlik ott a munka. A Vasasnál mindig megkaptam a segítséget, Nagy Miklós sportigazgató a mai napig érdeklődik irántam. Benne van a pakliban, hogy a jövőben újra a Vasas tagja leszek, csak már nem játékosként, hanem edzőként valamelyik korosztályos csapatban vagy feljebb” – fogalmazott Vida.

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Koszta és Urblík duplázott, a Vasas kiütötte a ZTE-t





