Feczkó Tamás erőddé változtatná a DVTK-stadiont

– Miskolci kinevezése csodás születésnapi ajándék, vagy – tekintve, hogy egy pontra van a Diósgyőr az utolsó helytől –, az ünnepi asztalra kipakolt teher?
– Legfeljebb édes teher – vette a lapot a Diósgyőr vezetőedzőjének éppen a 49. születésnapján kinevezett Feczkó Tamás. – Amúgy pedig mindig is szerettem a kihívásokat. Nem gondoltam egyébként, hogy ilyen szép ajándékot kapok a születésnapomra, az jut erről eszembe, amikor az egyik Újpest elleni meccsünk épp a névnapomra esett itt, Diósgyőrben, és majd’ nyolcezer ember köszöntött fel. Épp az egyébként a vágyam, amit a hét évvel ezelőtti szerepvállalásomkor nem sikerült megvalósítani, hogy telt házas meccseket játsszunk idehaza. Azt szeretném, ha erőddé válna a DVTK stadionja. Ha már egyszer a diósgyőri vár szomszédságában helyezkedik el. 

– Van önben extra bizonyítási vágy azután, hogy Kispesten úgy sem folytathatta a munkát, hogy feljuttatta a csapatot? Túl van már egyáltalán az elküldése felett érzett csalódáson?
– Persze. Az ember mindent fel tud dolgozni. Azután, hogy a hazai klubok elkezdték a nyári felkészülést, én is igyekeztem naprakész lenni, készen állni arra, ha hívnak, a lehető legkönnyebben kapcsolódjak be a napi munkába. Ami a kérdés első felét illeti, bárhol, bármilyen előzmények után álljak is munkába, mindig a legjobbamra törekszem. Legyünk őszinték, szezon közben a tabella hátsó fertályához tartozó együtteseknél szokás váltani, de van már abban rutinom, mi ilyenkor a teendő, és inkább örülök annak, hogy az egyik legnagyobb és -fanatikusabb tábor csapata alkalmaz, a klub pedig tőlem várja a felemelkedést.

– És mi a teendő, ha valaki bajban lévő együttest vesz át? Mert nemcsak hogy feljutásspecialista, hanem azt is megtapasztalhatta már, hogyan kell egy gondokkal küzdő együtteshez viszonyulni, amelyikben alighanem maguk alatt lévő játékosok fogadják.
– A legfontosabb visszaadni a hitüket, az önbizalmukat, kitalálni és begyakoroltatni az állományhoz leginkább passzoló taktikát. Méghozzá olyan alaposan, hogy azt álmukból felkelve is tudják. Az aprólékos, precíz munkában hiszek, máshogy szerintem nem lehet sikert elérni. Azért az látszik a futballisták testbeszédén, hogy önbizalomhiánnyal küzdenek, a BVSC és a Videoton ellen ráadásul a szerencse is elpártolt tőlük. Pedig ennél sokkal több van ebben a játékosgarnitúrában. Azt szokták nekem mondani, hogy a pedagógiai, pszichológiai érzékem nem rossz, remélhetően a futballszakmai felkészültségem sem az. Elsősorban azonban jó embernek kell lenni, és minden játékoshoz megtalálni a megfelelő kulcsot. Mert mindegyik másfajtát igényel. 

– Ez az érzéke az egyik legfontosabb edzői erénye?
– A játékosaimtól hallom, nagyon szeretik, hogy ki tudom belőlük hozni a maximumot, képesek fejlődni a kezem alatt, hogy az adott játékosállományhoz megtalálom az ideális taktikát, amelyben a futballisták a leginkább ki tudnak teljesedni. Úgy, hogy eközben nem az egyéni, hanem a csapatérdek marad a legfontosabb.

– Az, hogy dolgozott már Diósgyőrben, segítség?
– Igen, könnyebbség. Jólesett, ahogy fogadtak, mintha csak az előző héten hagytam volna el Diósgyőrt. Örülök, hogy ilyen emberi kapcsolatok alakultak ki az évekkel ezelőtti ittlétemkor. Sok minden változott persze azóta, a súlyom feltétlenül, de miközben jócskán nőtt a tapasztalatom, megmaradtam ugyanannak a szenvedélyes trénernek, aki mindig is voltam. Továbbra is élek-halok a csapatomért, az az ember maradtam, aki be akarja bizonyítani a drukkereknek, érdemes bízni a kedvencekben, teljes erőből támogatni őket. 

– Ha feljutásspecialistának gondolják, büszkeséggel tölti el?
– Jóleső érzés, hogy egyedüliként idehaza sikerült már három különböző klubot, a Balmazújvárost, az MTK-t és a Honvédot is az NB I-be vezetnem. Mégsem szeretném, ha így könyvelnének el, mert mégiscsak van majdnem száz első osztályú meccsem. Arra vagyok inkább büszke, hogy mögöttem sohasem állt senki, egyedül az eredményeimnek hála jutottam el erre a szintre. Mindig tudtam, csak akkor lehetek élvonalbeli edző, ha feljutok oda valamely csapatommal. Az más kérdés, hogy végül két klubbal kellett feljutnom hozzá…

– Ha bajban lévő együttes hívja, az persze azt mutatja, jó edzőnek tartják, aki tud segíteni, de van önben olyan vágy, hogy jó lenne már úgy munkába állni, hogy nagy célokért küzdő, rendben lévő csapat keresi?
– A Diósgyőr éppen ilyen.

– Rendben is van, meg bajban is?
– Igen. 

– A 2024–2025-ös évadban az idény felénél vette át a Honvédot, és a nyolcadik helyre hozta fel. Diósgyőrben több meccse lesz, még a feljutás is összejöhet?
– Nem szabad egyelőre ennyire előre tekinteni. A legfontosabb, hogy megállítsuk a mélyrepülést, stabilizáljuk a csapatot, és megtanuljunk újra győzni. Ez az együttes az elmúlt másfél évben az ötven mérkőzéséből kilencet nyert meg… Előbb tanuljunk meg újra győzni, utána lehet vérmesebb célokat kitűzni. Persze, tudom, hogy Borsodban, Miskolcon mindenkinek a Diósgyőr a legnagyobb szerelme, el kell érnünk, hogy a szurkolók újra higgyenek a csapatban. 

– Néhány győzelem, és ők a feljutásban akarnak majd hinni.
– Balmazújvárosban két és fél év alatt tudtunk felkapaszkodni a legmagasabb osztályba, Kispesten másfél alatt, meglátjuk, fejlődtem-e annyit, hogy Diósgyőrben tíz hónap alatt sikerüljön.