Lezárul a HELL és a DVTK labdarúgócsapatának hosszú éveken át tartó, közös időszaka

K. Zs.K. Zs.
2026.09.10. 11:23
null
Diósgyőri lelátói hangulat az előző NB I-es idényből (Fotó: Kovács Péter)
Lezárul a HELL és a DVTK labdarúgócsapatának hosszú éveken át tartó, közös időszaka – adta hírül hivatalos honlapján a labdarúgó NB II-ben szereplő diósgyőri klub.

A beszámoló szerint a DVTK két hónappal ezelőtt megkereste a céget, megkezdődtek a tárgyalások a mostani idényre szóló támogatásról, és a HELL jelezte: csak a tavalyi támogatás töredékét tudja megadni. 

„Ezért az összegért a klub a kért felületeket, a többi szponzortól kapott támogatás összege és a szurkolók büfékre megfogalmazott igényei miatt nem tudta teljesíteni, így nem sikerült mindkét fél számára elfogadható megállapodásra jutni” – fogalmaz a közlemény.

Az NB I-ből tavasszal kieső DVTK hat mérkőzésen szerzett négy pontjával a labdarúgó NB II tabellájának 14. helyén áll; a csapat a napokban váltott edzőt, Feczkó Tamás ült le a kispadra.

A klub és a cég együttműködése nem szűnik meg teljesen, a HELL továbbra is támogatja a diósgyőriek jégkorong-, kosárlabda- és röplabdaszakosztályait.

 

Legfrissebb hírek

A sereghajtó Csákvár négy gólt szerezve törte meg rossz sorozatát

Labdarúgó NB II
7 órája

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.11.07. 19:00

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
2026.11.07. 18:52

A Gyirmót a végén egyenlített az emberhátrányba kerülő Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
2026.11.07. 18:49

Az éllovas KTE emberhátrányban is megérdemelten verte meg a Nagykanizsát

Labdarúgó NB II
2026.11.07. 16:57

Két perc alatt fordított, végül biztosan nyert a Szeged a Szentlőrinc ellen

Labdarúgó NB II
2026.11.07. 16:50

Újra nyert, már nem áll kieső helyen a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.11.07. 16:45

Büntetőből sem sikerült – nem esett gól a Barcika és a Soroksár meccsén

Labdarúgó NB II
2026.11.07. 14:53