Bundesliga 2: Torghelle nem lenne elégedett a harmadik hellyel

2010.01.18. 14:05
Címkék
Remekelt a Cottbus elleni vasárnapi mérkőzésen Torghelle Sándor, aki két góljával kulcsszerepet vállalt az Augsburg labdarúgócsapatának győzelmében.

"Nem leszek elégedett, ha a harmadik helyen végzünk" – nyilatkozta a magyar futballista a Kicker című szaklapnak.

Torghelle remeklése kellemes gondok elé állítja a szakmai stábot, hiszen a magyar futballista a sárga lapok miatt eltiltott Michael Thurkot helyettesítette. A következő meccsre azonban visszatérhet a csatár, kérdés, hogy valamelyikük a kispadra ül, vagy esetleg egymás mellett játszanak.

"Én ezzel nem foglalkozom, majd az edző eldönti" – zárta rövidre a kérdést Torghelle.

A magyar játékos hozzátette, hogy a csapat jól játszott, nagy iramot diktált, és a tavasz következő mérkőzésein is ez lehetne a példa.

Az Augsburg a következő fordulóban a 15. helyen álló Oberhausenhez látogat. A bajor együttes jobb gólkülönbségének köszönhetően található a harmadik pozícióban, hátránya nyolc pont a Kaiserslauternnel, és öt pont a St. Paulival szemben.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2026.05.21. 22:35

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
2026.05.21. 15:02

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.05.19. 14:21

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
2026.05.18. 08:24

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

„Eta miatt különösen boldog vagyok” – történelmi győzelem és felszabadultság az Union Berlinnél

Német labdarúgás
2026.05.11. 11:10
Ezek is érdekelhetik